BL: A gyámoltalan Fradira a frászt hozták, de legyőzte az erősebb Slaviát, horror és mennyei ajándék – cseh lapszemle

2021.08.05.
Comments off
27 Views

A sport.cz “Nagy baj van Budapesten!” felütéssel számol be a szerdai BL-selejtezőről, amelyet a lap szerint “szinte teljesen váratlanul” bukott el a Slavia Praha. Megjegyzik, hogy Kolář kapus néhány napon belül, a Teplice elleni bajnokit követően ismét komoly
hibát követett el, amely megint gólt eredményedzett.

“Az első félidőt tökéletes kontroll alatt tartotta a Slavia a budapesti Groupama Arenában, az elképzelt taktikát betartva és a Ferencváros akcióit kordában tartva. Közel álltak a vendégek a vezető gól megszerzéséhez is. De a szünet előtt jött Kacharaba hazaadása, Kolář pedig – akit senki nem támadott – nem tudta lekezelni a könnyű labdát. Mennyei ajándék volt ez a Fradinak, amely addig semmilyen veszélyt nem jelentett a kapura. A Slavia egy olyan félidő végén kapta a gólt, amelyben egyértelműen a jobbik csapat volt” – írják.

A portál a “kitűnő” Dibusz dicsérete mellett a balszerencsét is felhozza a dán Bah kapufáját említve és hozzáteszi, hogy a Slaviának egy bántó és túlzó vereséget kellett elfogadni a magyar fővárosban.

Az Aktuálne “meglepő zakóként” aposztrofálja a történteket, hozzátéve, hogy a “budapesti pusztítást” követően távolinak tűnik a Slavia számára a BL-főtábla.

Kiemelik, hogy a piros-fehérek 13 tétmeccset követően, április óta először szenvedtek vereséget, akkor az Arsenal tudta legyőzni a prágaiakat az Európa Liga negyeddöntőjében.

Amiben Ondřej Kolář kapusnak is komoly szerepe volt.

Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni a csapatnak, sőt, még el is gáncsoltam a többieket…keményen dolgozunk, felkészülünk, erre egy ilyen hülyeség mindent elront. Sírni tudnék…pedig mi voltunk a jobbik csapat, de ajándékba adtuk a gólokat

– nyilatkozta a cseh válogatott hálóőr.

Az Idnes azt írja, hogy senki nem így képzelte el a cseheknél a Ferencváros elleni első BL-selejtező végkimenetelét. Ők váratlan ajándéknak nevezik az öngólt, amelynek szerzője, az ukrán Kacharaba nem értette először, mi történt és hogy miért ünnepelnek a Fradi-szurkolók.

“A szünet után aztán folytatódott a horror a védő számára: ügyetlenül buktatta Uzunit, a megítélt 11-est pedig Haratin értékesítette” – teszik hozzá a bekk kapcsán, és azt is kiemelik, hogy a Slavia játékosai a második hazai találatot követően kiestek addigi magabiztos szerepükből: “szenvedtek a pályán, szinte felismerhetetlen volt a csapat. Látszódott a bizonytalanság, az önbizalom elvesztése, az idegesség” – teszik hozzá, mondván a Slavia hajrábeli “dühös akciói” nem csak a kétgólos hátránynak, de a Ferencváros szurkolói által generált félelmetes és egyben felemelő hangulatnak is köszönhetőek voltak.

“Emiatt különösen nehéz megérteni, hogy ilyen támogatás mellett hogyan tudott a hazai csapat ennyire gyámoltalanul játszani a meccs elején. A Slavia ekkor meglepte a Ferencvárost, benyomta ellenfelét a kapu elé, a “frászt” hozva a zöld-fehérekre”

– fogalmaznak.

A Deník szerint “az eurómilliós BL-álmok” eltávolodtak a Slaviától Budapesten a 2-0-s vereséggel, amely egy “nagyon kellemetlen” eredmény a cseh bajnok számára, amely jóideig úgy tűnt, a helyes úton jár a mérkőzésen.

A lap – miközben Jindřich Trpišovský, a Slavia Praha edzője próbálta menteni kapusát – azt írja, hogy szó sem volt a gyepszőnyeg hibájáról vagy valamiféle “buckáról” a talajon az első (ön)gólnál: “Kolář egyszerűen csak egy végzeteset hibázott”. A második gól után pedig már hiába próbált rohamozni a vendégcsapat, gólt nem tudott szerezni.

A Blesk szerint a Ferencváros az első félidő hajrájában mert először előremerészkedni, ami először egy Tokmac-helyzettel, majd a vezető találattal járt eredménnyel. Az addig óvatosan játszó magyar bajnok kapcsán úgy fogalmaznak, hogy a Fradi a szünet előtt és után szerezte a góljait, a fordulópontok a hazaiak javára dőltek el, így egy nagyon kemény visszavágó vár otthon a Slaviára.

Stöger több hibát is látott a Fradi játékában: “A kétgólos előnyünk ellenére sem vagyunk még biztonságban”

Eredeti cikk

Comments are closed.