BL: “Túl nagy kaliber volt a Fradi, elmaradt a csoda, felháborodott szurkolók” – litván lapszemle

2021.07.28.
Comments off
49 Views

“Csalódást keltő helyzetkihasználás, befejezte a BL-szereplést a Zalgiris” – olvasható az lrt.lt honlapján, amely kiemeli, a litván csapatnak el kellett ismerni, hogy a Ferencváros jobb erőkből áll. Összefoglalójukban megemlítették, hogy a Zalgiris ugyan már az első percektől kezdve többet támadott, egyik szögletet lőhette a másik után, de nem sikerült ezeket kihasználni. A lap hozzáteszi, a második Fradi-gólt óriási felháborodás övezte a lelátón, miután Ljubisavljevicius a földön maradt a magyarok térfelén egy ütközést követően, a vendégek azonban végigvitték az akciót és gólt lőttek.

A portálnak nyilatkozott a Zalgiris litván középpályása, Karolis Uzėla is.

– Egy elveszített meccs után természetesen csalódottak vagyunk, nem lehetünk boldogok, de az európai menetelésünknek még nincs vége, a pozitív dolgokra kell koncentrálnunk. Voltak időszakok, amikor a saját kapujukhoz szorítottuk ellenfelünket. Már az első meccsen észleltük, hogy tudunk a Fradi ellen a földön, sok passzal is futballozni. Úgy érezzük, hogy ebből a párharcból többet ki lehetett volna hozni – vélekedett a Zalgiris játékosa.

“A Zalgiris becsületes küzdelmet mutatott be a nagy kaliberű Ferencvárossal, de ez nem volt elég” – áll a Kauno Diena oldalán. A lap a magyar csapatból Ryan Mmaeét méltatta, aki szerintük gyakran okozott gondot a gyorsaságával és a visszavágón is remek napot fogott ki.

“Bár a vilniusi csapat a visszavágás és a továbbjutás reményéről beszélt a visszavágó előtt, de a magyar bajnok ismét megbuktatta a Zalgirist” – írja az lrytas.lt.

“Túl magasan volt a Ferencváros szintje a Zalgirisnak” – olvasható a delfi.lt címében.

“Túl erősek voltak a magyarok, véget ért a Zalgiris kirándulása a BL-ben” – ezzel a címmel jelent meg a tv3.lt tudósítása, amely szintén kiemeli, hogy a vereség ellenére a Zalgiris jó meccset játszott, élesebb volt mint a Fradi, de hiányzott a pontosság.

“A Zalgiris nem tudott csodát tenni, Cheburin tanítványai ismét kikaptak a Ferencvárostól” – írja a 15min.lt, amely megjegyzi, hogy a szünet után már nem volt veszíteni valója a Zalgirisnak, így a litván csapat még nagyobb fokozatra kapcsolt és rendkívül veszélyes lehetőségeket dolgozott ki, de Verbickas és Vidémontas is kihagyott egy-egy nagy ziccert.

A Fradi-edző a következő BL-párharcról: “Nem mi számítunk a favoritoknak” – ennyi hiba nem fog beleférni a Slavia ellen

Eredeti cikk

Comments are closed.