Kézi El: a Balatonfüred svéd, a Csurgó román ellenfelet kapott

2021.07.20.
Comments off
12 Views

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kedden elkészítette az Európa-liga selejtezőjének menetrendjét. A férfiaknál a Balatonfüred és a Csurgó hazai pályán kezd, a nőknél az MTK Törökországban lép pályára először. A Vác és a DVSC a harmadik fordulóban csatlakozik a mezőnyhöz.

A Balatonfüred és a Csurgó is ellenfelet kapott a kézi El-ben (Fotó: Pesthy Márton/Veszprém Megyei Napló)


Hirdetés

A Csurgói KK két év után ismét a román HC Dobrogea Sud Constanta csapatával találkozik az El-selejtezőben. Az első fordulóban a somogyiak hazai pályán kezdik a párharcot augusztus 28-án vagy 29-én, az idegenbeli visszavágóra egy héttel később kerül sor.
    
A Csurgó 2019 őszén már találkozott a Constantával a második számú európai kupasorozat selejtezőjében, akkor az első meccset vendégként 24–22-re megnyerte, a hazai visszavágót 21–19-re elveszítette, vagyis idegenben szerzett több góljának köszönhetően továbbjutott.
    
A Balatonfüredi KSE ellenfele a svéd HK Malmö lesz, a magyar együttes ugyancsak hazai pályán kezdi a párharcot.
    
A selejtező második fordulójának sorsolására szeptember 7-én kerül sor.
   
Az Európa-ligára a férfiaknál idén 52 klub nevezett, közülük a magyar élvonalban bronzérmes Grundfos Tatabánya KC, valamint további tíz csapat a csoportkörben kezdi meg szereplését. A 24 csapatos csoportkört szeptember 30-án sorsolják, az első fordulóra október 19-én, az utolsóra március 8-án kerül sor. A rájátszás első körét márciusban, a negyeddöntőt áprilisban rendezik.

Az MTK a török Yalikavak Spor Kulübü csapatával találkozik a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének az első fordulójában. Az (EHF) bécsi székházában tartott keddi sorsoláson az is kiderült, hogy a magyar együttes az Égei-tenger partján található Yalikavak városában kezdi a párharcot október 16-én vagy 17-én, a visszavágót pedig hazai pályán játssza egy héttel később.
    
Továbbjutás esetén a selejtező második fordulójában a dán Herning-Ikast HB vár az MTK-ra. Az első mérkőzést november 13-án vagy 14-én idegenben, a visszavágót pedig egy héttel később odahaza játszhatja a fővárosi csapat.
    
A Debrecen és a Váci NKSE a selejtező második körében csatlakozik a mezőnyhöz, és az első meccsen lesz házigazda. A Pest megyeiek biztosan német együttessel találkoznak, ugyanis a TusSies Metzingen vagy a HSG Blomberg-Lippe vár rájuk. A DVSC ellenfele a cseh DHK Baník Most vagy a román CS Magura Cisnadie lesz.
    
A második számú női európai kupasorozatra 39 klub nevezett, közülük a magyar bajnoki bronzérmes Mosonmagyaróvári KC és további három csapat a csoportkörben kezdi meg szereplését. 

KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
FÉRFIAK
1. FORDULÓ

Balatonfüredi KSE–HK Malmö (svéd)
Csurgói KK–HC Dobrogea Sud Constanta (román)

NŐK
2. FORDULÓ

Yalikavak Spor Kulübü (török)–MTK
3. FORDULÓ
Herning-Ikast HB (dán)–Yalikavak Spor Kulübü (török)/MTK
Váci NKSE–TusSies Metzingen (német)/HSG Blomberg-Lippe (német)
DVSC–DHK Baník Most (cseh)/CS Magura Cosnadie (Nagydisznód, román)

Eredeti cikk

Comments are closed.