Felkészülés: döntetlent játszott a Fehérvár orosz ellenfelével

2021.06.24.
Comments off
15 Views

A Mol Fehérvár 2–2-es döntetlent játszott az orosz labdarúgó-bajnokságban legutóbb kilencedik helyen végző FK Rosztovval az utolsó ausztriai felkészülési mérkőzésén.


Hirdetés

Ivan Petrjak (jobbra) szerezte a Vidi vezető gólját a Rosztov ellen (Fotó: molfehervarfc.hu)

Az Európa-konferencialiga selejtezőjére és az NB I új idényére készülő székesfehérvári együttes igen jól kezdte a dietersdorfi meccset, hiszen Ivan Petrjak és ifjabb Dárdai Pál góljával öt perc után már 2–0-ra vezetett.

A Rosztov az első félidő második felében két tizenegyest is kapott, de a 15-szörös orosz válogatott Pavel Mamajev csak az elsőt értékesítette – a másodikat mellé lőtte –, így a szünetben 2–1-re állt a mérkőzés.

Az orosz együttes a második játékrész elején Kirill Folmer révén egyenlített.

Ezt követően már csak kisebb lehetőségek adódtak mindkét oldalon, újabb gól azonban már nem esett.

„Nagyon jól kezdtük a találkozót, az első húsz perccel nagyon-nagyon elégedett vagyok, de a játékrész második felében sajnos kicsit elveszítettük a kontrollt a mérkőzés felett. Összességében viszont így is elégedett lehetek – értékelt Szabics Imre vezetőedző a székesfehérvári klub hivatalos honlapján. – Borzasztóan meleg volt, de a hőségriadó ellenére is jó futóteljesítményeket mértünk, ami a játék mellett mindig nagyon fontos, hiszen még a felkészülés szakaszában járunk. Egyre közelebb azonban a kezdés, ezért is döntöttünk úgy, hogy több játékosunk is hatvan percnél több játékpercet kap. Az eredmény és a teljesítmény mellé tegyük hozzá, hogy az orosz élvonalban szereplő Rosztov nagyon komoly játékerőt képvisel, ráadásul a szünetben ők sort cseréltek, így friss játékosok szálltak be a második félidőre.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mol Fehérvár FC–FK Rosztov (orosz) 2–2 (2–1)
Dietersdorf (Ausztria)
Fehérvár:
Kovácsik (Kovács D., 59.) – Kojnok, Rus (Kovács I., a szünetben), Lüftner, Stopira – Bamgboye, Dárdai P. (Bourard, 85.), Alef, Petrjak (Evandro, 85.) – Zivzivadze (Tóth, 80.), Houri
Gólszerző: Petrjak (2.), Dárdai P. (5.), ill. Mamajev (29.), Folmer (54.)
Forrás: molfehervarfc.hu

Eredeti cikk

Comments are closed.