Az én olimpiám: Kokón csak a georgiai alkoholtilalom tudott kifogni

2021.06.17.
Comments off
61 Views

Kovács István favoritként utazott el élete második, egyben utolsó olimpiájára, és nemzeti hősként jött haza Amerikából.

Kovács István felhőtlen ünneplését megakadályozták a különös helyi jogszabályok (Fotó: Getty Images)

Mindent kijavított, amit Barcelonában elrontott, és 1996. augusztus 3-án a harmatsúlyú (54 kg) döntőben a kubai Arnaldo Mesa felett aratott győzelmével felállhatott az olimpiai dobogó legfelső fokára: Kovács István az Alexander Memorial Coliseumban felért pályafutása csúcsára.


Hirdetés

„A boksz különleges sportág, mindössze három ökölvívó nyert három aranyat, köztük ugye Papp László, korszakos, nyolc-tíz évet felölelő csillagok alig vannak – emlékezett amatőr éveire Kovács István.Én eleve Atlantát terveztem az utolsónak, mármint Barcelona után, mert ha akkor nyerek, lehet, hogy nem folytatom. Ott döbbentem rá, hogy egy olimpia sokkal nagyobb dolog annál, mint amit képzeltem.”     

„Kokó” az atlantai elutazás előtt azt mondta, aki még egyszer az életben ötvennégy kilósnak akarja látni, az legyen ott Atlantában, az olimpia után pedig „csúnya, kövér magyar disznó lesz”  – nagy fogyasztóként nem érdektelen, hogy mit szólt volna 1996-ban ahhoz, ha a 2020-ashoz hasonlóan az 1996-os játékokat csúsztatják el egy évvel…

„Valahogyan biztosan megoldom, de én akkor már öt és fél-hat kilókat adtam le, azaz még könyörtelenebb életem lett volna  – mondta a fogyasztásról. – Akkor az év elején Martos doktornő előírt nekem egy étrendet, amiből minden olyat kihúzott, ami élvezeti értékkel bírt. De az aranyért megérte.” 

A mérlegelésen a súlyhatáron áteső Lakatos Pál atlantai plusz tíz dekája bevonult a magyar olimpiatörténetbe, de Kovácson is volt néhány deka a mérlegelés előtt. Ebben a fő bűnös a kilogramm-font átváltás volt, az amerikaiak ugyanis kerekített fontértékkel mértek, így a mérlegen óhatatlanul adódott néhány dekás különbség, és ez a jelentős rendezési hiba sokaknál visszaütött:  „Amikor értesültünk arról, hogy mi van, és a próbamérlegen a magam grammra kiélezett súlya öt dekával több az ötvennégy kilónál, azt gyorsan le kellett adnom, de pillanatok alatt lejött, nem lett belőle gond.”     

A játékokon szinte ideális sorrendben kapta az ellenfeleket, ám ez nem volt magától értetődő, mert az ökölvívásban huszonöt éve még nem létezett kiemelés. Sokkal zavaróbb lehetett volna, ha elviszi az olimpiai falu nyüzsgése – ebben viszont már segített a négy évvel korábbi tapasztalat: „Barcelonában szétcsúszott a koncentrációm, Atlantában viszont már nem zavart, hogy a faluban ötpercenként nemzetközi sztárokba botlom. Nem olimpiára, hanem a saját sportág világversenyére kell készülni, ennyi a titok. Az pedig már szerencse kérdése is, hogy az embernek a két és fél hét alatt ne legyen rossza napja, illetve lehet, csak aznap ne kelljen bokszolnia.”     

Kovács az elődöntőt leszámítva minden meccsen már gyorsan nagy előnyt szerzett, amolyan jóleső edzésekkel haladt az éremig. Az volt a feladata, hogy érinthetetlennek tűnjön, azt üzenje a bíróknak és az ellenfeleknek, hogy őt ezen az olimpián nem lehet eltalálni: „Az elődöntőben új verseny kezdődött, ott már sérülések vannak, fáradtság, a súlyhozás hosszú folyamata, és a thaiföldi Khadpo ellen kellett is a rutin. Közben a másik ágon csoda történt, mert az eredetileg pehelysúlyú kubai Arnaldo Mesa, aki az olimpia előtt emigráló világbajnok Casamayor helyett indult, és a kubaiak befogyasztották ötvennégy kilóba, az utolsó menetben legyőzte az orosz Malahbekovot.”     

A döntő utáni ünneplést is akkurátusan eltervezte, a faluban ivott egy kis pezsgőt, aztán elindult Atlantába kiengedni a gőzt: „Erre az első kocsmában közölték, hogy holnap reggel jöjjek vissza, mert Georgia államban vasárnap alkoholtilalom van. Alig voltam ideges, igaz, később mindent bepótoltam…”     

Idehaza minden cseppjét kiélvezte annak, hogy bajnok lett, ugrott ejtőernyővel, a kilencvenes években még honos jó szokás szerint vendégül látta olimpiai bajnok társait, nyitott Cadillacben vitték körbe a városban fradista barátai, akik a Citadellán szabályos trónszéken meg is koronázták – kevés sportoló profitált annyit egy olimpiai aranyból, mint Kovács István. Ebben már amatőrként is profi volt.

Kovács István a barcelonai hibáiból tanult, így nyert Atlantában (Fotó: Földi Imre)

Eredeti cikk

Comments are closed.