Verstappent ingerültté tette Hamilton véleménye, Marko viszont egyetért vele

2021.06.09.
Comments off
2 Views

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ugyanúgy vélekedik a jelenlegi erőviszonyokról, mint a Mercedes hétszeres világbajnoka, és fáj neki, hogy csak ilyen kicsi az előnyük a világbajnoki pontversenyben.

Max Verstappen eléggé indulatosan reagált arra a felvetésre, hogy Lewis Hamilton állítólagos véleménye szerint a holland pilóta előnye magyarázható azzal, hogy a Red Bullnak a legjobb az autója. A világbajnoki pontverseny éllovasa azzal vágott vissza, hogy „az ő helyében én is ezt mondanám”, és hogy a Mercedesben két tizeddel gyorsabb lenne a hétszeres világbajnoknál. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója viszont ugyanúgy vélekedik, ahogy Hamilton.

A Mercedes Bakuban sem volt a Red Bull szintjénForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Clive Rose

A 78 esztendős osztrák szerint Verstappen 4 pontos előnye nem mutatja meg, hogy az idén mennyire is jók valójában. Marko a Mercedes szerencséjére is utalt, amiből az idén már kijutott a világbajnoki címvédőnek; Verstappen bakui kiesése mellett elég például Hamilton imolai hibájára, majd a körhátrányát eltüntető piros zászlós megszakításra gondolni. „Csak egyszerűen fáj, mert jelenleg a miénk a leggyorsabb pilóta-autó kombináció, de csak négy ponttal vagyunk előrébb [a pilóták pontversenyében]. Ez nem tükrözi, hogy milyen erősek vagyunk. Tekintve, hogy mekkora szerencséje van a Mercedesnek, minden egyes pontnak örülni kell, amivel el tudunk szakadni tőlük” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

Marko szerint nemcsak az utóbbi két versenyen, hanem a korábbi helyszíneken is a Red Bull RB16B vitte a prímet. „Monacóban és Bakuban a miénk volt a leggyorsabb autó, de más pályákon is. Barcelonában talán nem voltunk annyira jók, de az leginkább a gumikopás miatt volt. De összességében eddig a miénk volt a gyorsabb csomag, miközben alig követünk el hibákat” – jelentette ki, visszhangozva Hamilton szavait.

Helmut Marko (fehér ingben) szerint is a Red Bullé jelenleg a legjobb autóForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Maxim Shemetov

Verstappen ugyanakkor azt vetítette előre, hogy a folytatásban, a „normális” pályákon már nem lesznek olyan kedvező helyzetben, mint Monacóban és Bakuban voltak. „Egyáltalán nem volt nehéz. Az első biztonsági autós fázis előtt három-négy tizeddel gyorsabb voltam a mögöttem haladóknál, miközben nem is terheltem nagyon a gumikat, úgyhogy minden nagyon kényelmes volt – nyilatkozta a holland pilóta arról, hogy mennyire kellett megizzadnia Bakuban. – Emiatt még nagyobb csalódás ez, mert nem számítok arra, hogy túl gyakran lesz olyan futamunk, amelyen könnyedén verhetünk akár 25 pontot is rájuk. Mert amikor visszatérünk a normál pályákra, a Mercedes újra jó lesz és nagyon kemény csatára fog késztetni minket.”

Marko egyetértett Verstappennel abban, hogy az élről kieső pilóta sokkal gyorsabban is mehetett volna, annyi tartalék volt még benne.

Ami pedig a folytatást illeti, a tanácsadó szerint a soron következő Francia Nagydíj helyszíne sem nevezhető “normál” pályának, így bízik benne, hogy ott is gyorsak lesznek. „A franciaországi ismét nem egy tipikus pálya, mert olyan a felülete, mint egyik másik pályának sem, és különleges kanyarkombinációk találhatóak rajta. Azzal a hozzáállással megyünk oda, hogy mindenhol a leggyorsabbnak kell lennünk.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Eredeti cikk

Comments are closed.