Jégkorong: Rajna Miklósnak gyógyír a válogatott mez viselete

2021.04.17.
Comments off
9 Views

Válogatott kapusunk, Rajna Miklós fordulatos klubidény után kezdőként védte végig a Három nemzet tornája csütörtöki nyitó meccsét – a DVTK-nál alig tucatnyi bajnoki jutott neki, az Újpesttel negyeddöntőzött.

Rajna Miklós a jövőjét firtató kérdésre csak annyit felelt: szeretett Újpesten játszani, aztán majd „meglátjuk, mi lesz!” (Fotó: Tumbász Hédi)


Hirdetés

Fordulatos idényen van túl Rajna Miklós. Válogatott jégkorongkapusunk csütörtök este végigvédte az osztrákok ellen 1–0-ra elveszített felkészülési mérkőzést a Káposztásmegyeren zajló Három nemzet tornáján (lásd alább), úgy, hogy azt megelőzően két különböző csapatban és ligában nyomta le a szezont – váltakozó eredményességgel.

A 29 éves portás a jól sikerült, ám a koronavírus-járvány nyomán idő előtt félbeszakadt előző évad után a 2020–2021-es idényt is a szlovák Extraligában kezdte, a DVTK Jegesmedvéknél. Újra el is foglalta helyét a miskolci ketrec előtt, ám ezúttal nem sok öröm jutott neki, ő lett az első áldozata a borsodiak félresikerült szezonjának. Rajnának mindössze 13 bajnoki (88.7%-os védési hatékonysággal, 3.60-as kapottgól-átlaggal) után megköszönték a közreműködését, és a szezon végéig kölcsönadták az Erste Ligába, az Újpestnek.

„Eleinte minden szép és jó volt, a Miskolccal a legutóbbi idényben rájátszást érő helyen álltunk az Extraligában, amikor a vírus miatt lefújták a bajnokságot. Úgy tűnt, minden rendben, gyorsan meg is tudtunk egyezni a klubbal a következő idényre  – emlékezett vissza Rajna Miklós. – Aztán elkezdődött az új évad, mi pedig roppant hullámzó játékot produkáltunk. Ha egyénileg nézem, szerintem nekem az első tíz meccsem nem sikerült rosszul, hiszen kilencvenhárom százalék körüli védési hatékonysággal a liga negyedik legjobb kapusmutatójával álltam, aztán viszont jött három rosszabb mérkőzés, és mennem kellett. Ez fájó emlék, mert egyrészt én is szerettem volna jobb teljesítményt nyújtani, másrészt a csapatnak sem úgy jött ki a lépés, ahogy elterveztük, de ezen már nem tudtunk változtatni: a klubvezetőség meghozott egy döntést, ami rám nézve nyilván kedvezőtlen volt, ugyanakkor én ezt teljes mértékben elfogadtam, nincs bennem tüske. Ameddig ott voltam, jól éreztem magam, s mindent megtettem, hogy sikeresek legyünk – nem gondolnám, hogy én lettem volna a problémák elsődleges forrása, de profi sportolók vagyunk, az ilyen döntéseket is tudnunk kell kezelni.”

Rajna aztán Újpesten is olyan csapatba került, amely az idény elején csak küszködött, ám a lila-fehérek a kezdeti nehézségek után szép lassan felszálló ágba kerültek, és nem kis részben a hátul stabilitást adó kapusnak köszönhetően végül Magyarországon ritkán látható szériát sikerült felépíteniük az alapszakasz közepén.

„Nagyon örültem, hogy miután a DVTK-val elváltak útjaink, Újpesten úgy gondolták, tudok nekik segíteni, én kellek nekik – folytatta Rajna. – Jól kezdtem, a Titánok elleni győzelem után rögtön a Fradi elleni örökrangadón sikerült nagy fegyvertényt végrehajtanunk, hiszen a Tüskecsarnokban tudtunk nyerni – akkor már régóta nem győzött idegenben a csapat, s hogy ez éppen a Fradi ellen jött össze, megsokszorozta a siker értékét. Szerencsére ezután csapatként is egyre jobban belelendültünk, összehoztunk egy kilencmeccses győzelmi sorozatot, ami azért nem mindennapi. Mindenki a fellegek felett járt, én is nagyon boldog voltam, elvégre rég volt már részem hasonlóban, az erős külföldi ligákban sokkal ritkábban fordul elő egy ilyen széria.”

Mondhatni, a lehető legrosszabbkor, derült égből villámcsapásként érkezett a nagy sérüléshullám, amely éppen a számszakilag és lélektanilag is fontos rájátszás előtti hetekben sújtotta az újpesti csapatot. Rajna ennek számlájára írja, hogy a számos kulcsjátékosát nélkülözni kényszerülő UTE az ebben a periódusban elhullajtott pontok miatt nem került végül a top négybe, s kezdte így a riválisoknál kedvezőtlenebb pozícióból a playoffot. És bár a DEAC elleni negyeddöntőre a sérültek nagyja felépült, az idényben nagyot menő, végül magyar bajnoki ezüstérmesként záró, majd a Magyar Kupa-döntőben a Fehérvárt legyőzve története első trófeáját is elhódító debreceniekkel nem bírtak (a DEAC szoros párharcban jutott tovább, az öt meccsből négy is egy góllal dőlt el).

„A rájátszásra ha nem is topformában, de legalább a visszatérőkkel együtt készen álltunk – sokatmondó, hogy az ellenfélválasztásnál nem is akart minket senki – magyarázta a válogatott kapus.  – A végül nekünk maradó debreceniekkel aztán nagyon szoros mérkőzéseket vívtunk, de sokkal jobban időzítették a formájukat, akkorra nagyon összeálltak. Nem voltunk ugyan beszorulva, de a meccsek nagy részét ők uralták, mezőnyben és helyzetszámban is – el kell ismerni, hogy összességében jobbak voltak. Biztos vagyok benne, hogy ha mindenki csúcsformában van, jobb eredményt tudtunk volna elérni, de így nyilván van hiányérzetünk az első körös kiesés után.”

Rajna Miklós zárszóként hozzátette, a válogatottban lenni, találkozni a társakkal mindig gyógyír, a jövőjét firtató kérdésekre pedig egyelőre csak annyit felelt: szeretett Újpesten játszani, aztán majd „meglátjuk, mi lesz!”

Eredeti cikk

Comments are closed.