NB I: Újabb Fiola-piros, Szabics egy ponttal kezdett a Vidi kispadján

2021.04.04.
Comments off
8 Views

I. félidő:

Szabics Imre (illetve két segítője, Juhász Roland és Torghelle Sándor) első bajnokiján ült a Vidi kispadján. Az első játékrész nem hozott komolyabb helyzeteket, főleg átlövésekkel próbálkoztak a csapatok, de sikertelenül. Ugyanakkor sok volt a pontatlanság és a szabálytalan megmozdulás mindkét oldalon.

Fiola Attilát a lengyelek elleni vb-selejtező után ezúttal is kiállították: a 19. percben előbb rácsúszott Viana lábára amiért megkapta az első sárgáját, majd a 35. percben letarolta Melnyiket, amiért villant a második, majd pedig a piros.

A Kisvárda emberelőnyben a félidő hosszabbításában megszerezhette volna a vezetést, de Cirkovic 6 méteres fejesét fogta Kovács.

Szabics bemutatkozott: “A Vidi haza tudott hozni az európai foci csúcsáról, feladtam ezért az Eb-t is”

II. félidő:

Az emberhátrányban játszó Vidi három belső védős rendszerre váltott a szünetben, próbáltak kontrázni a vendégek, de a házigazda uralta a meccset a mezőnyben.

Inkább kisebb lehetőségei voltak azonban a hazai csapatnak is, egészen a 73. percig, ekkor a csereként beállt Kovácsréti szöglete lepte meg Kovácsot, aki épphogy bele tudott kapni a gólvonalon a labdába. Inkább úgy tűnt, hogy nem volt bent a labda, hiába reklamáltak – nem túl hevesen – a hazai játékosok.

Eközben a tíz emberrel küzdő szinte semmilyen veszélyt nem tudott jelenteni a kapura (egy szöglet után Stopira-fejest leszámítva), így maradt a 0-0 a kilenc sárgát is hozó mérkőzésen, Szabics tehát egy ponttal kezdett a Fehérvár kispadján. Ha a Puskás Akadémia nyerni tudna este a Mezőkövesd ellen, a felcsútiak tíz ponttal léphetnének el a Viditől.

OTP Bank Liga, 27. forduló:

Kisvárda – MOL Fehérvár FC 0-0

Piros lap: Fiola (Fehérvár, 35.)

A meccs minden fontos mozzanata itt!

Kisvárda: Dombó – Hej, Cirkovic, Ene, Leoni – Melnyik, Karabeljov – Navratil (Camaj, 33., Kovácsréti, 71.), Bumba, Sassá (Ötvös, 87.) – Viana (Horváth Z., 71.)

Fehérvár: Kovács D. – Bolla, Musliu, Stopira, Hangya (Rus, 46.) – Fiola, Pinto – Nego, Nikolics (Szabó L., 73.), Petrjak – Zivzivadze (Funsho 39.)

Eredeti cikk

Comments are closed.