Válogatott: információ Kalmár Zsolt és Schäfer Andárs sérüléséről

2021.04.02.
Comments off
4 Views

A magyar válogatottban töltötte az elmúlt napokat a Dunaszerdahely két labdarúgója, ám Schäfer Andárs és Kalmár Zsolt is csak az eredményeknek örülhetett. Előbbi a lengyelek (3-3) elleni keretben még ott volt, majd edzésen megsérült, utóbbi Andorra (4-1) ellen rogyott a földre. Csúnyán nézett ki a jelenet, a földreérkezés pillanatában a középpályásunk bal térde is erősen kidőlt a normális tengelyéből, ahogy a bal bokája is kifordult.

Eddig semmi kézzelfogható reakció nem érkezett arról, mennyire súlyos Kalmár sérülése, ám a  DigiSport Reggeli Start című műsorában pénteken Schäfer a saját és csapattársa állapotáról is megosztott egy-két fontos információt.

Nincs szakadás és a szalagnak sincs komoly baja. Nem kell műtét, úgyhogy nagyjából három hetet kell kihagynom, de azért én megpróbálom ezt csökkenteni. Zsolttal beszéltem csütörtökön, ő is csináltatott egy felvételt a térdéről, és szerencsére, bár nem én akarok pontos diagnózist felállítani, nála sincs szakadás. Nem tudom pontosan, mennyit kell kihagynia, de úgy néz ki, hogy a jobbik eset történt

– fogalmazott Schäfer.

Az M1 aktuális csatorna információi szerint az MRI-vizsgálat kimutatta, hogy Kalmárnak a bal térde külső részében nyúltak meg a szalagok. Az első szakvélemények alapján a dunaszerdahelyi DAC játékosára rehabilitáció, erősítés és fizioterápia vár a következő néhány hétben, és bízik benne, hogy májusban újra teljes értékű munkát végezhet. A végső diagnózist azonban várhatón csak szombaton adja meg egy térdspecialista.

Remélem, holnap már jó hírekkel tudok szolgálni, hiszen úgy érzem, a fájdalom folyamatosan múlik. Egy kisebb vérömleny van a térdemben, annak kell most felszívódnia, számomra most minden nap számít. Nagyon örülök, hogy nincs szakadás, hiszen az több hónap kihagyást jelentett volna

– mondta Kalmár az M1-nek. Arra kérdésre, mennyit kell pontosan kihagynia, a végső választ várhatón szombaton adja meg egy térdspecialista, miután megvizsgálta a DAC játékosát.

Eredeti cikk

Comments are closed.