Real Madrid: Hazard újra edzett, bevethető lehet a Liverpool ellen – sajtóhír

2021.04.02.
Comments off
5 Views

Alig több mint két héttel ezelőtt a Marcára hivatkozva még arról számoltunk be, hogy Eden Hazard-ra újabb bokaműtét, és ebből fakadóan ismét többhetes kihagyás vár, ám a Real Madrid belga válogatott labdarúgója – Toni Kroosszal egyetemben – pénteken újra a társakkal edzett, és elképzelhető, hogy a Liverpool elleni BL-negyeddöntős párharc első, jövő keddi mérkőzésén visszatérhet a pályára.


Hirdetés

A láthatáron Eden Hazard visszatérése (Fotó: AFP)

Hazard-nak szűk három héttel ezelőtt a csípőjében található horpaszizma sérült meg a jobb oldalán, melyet ő eleinte a korábbi bokaműtétjeire vezetett vissza. A 30 éves futballista hajlott rá, hogy ismét kés alá feküdjön, és szerette volna, ha eltávolítják a bokájába beültetett fémlemezt, ám azóta több szakemberrel is egyeztetett, akikkel úgy döntött, elvetik a harmadik operáció lehetőségét.

Jelenleg tehát úgy tűnik, Hazard egészséges, s bár konkrét dátumot nem tűztek ki a visszatérésére, elképzelhető, hogy a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén ismét Zinédine Zidane vezetőedző rendelkezésére állhat.

Ugyanez Toni Kroos esetében szinte biztosra vehető, ő ugyanis a vártnál hamarabb felgyógyult a combizomsérüléséből, ami miatt kihagyta a német válogatott márciusi világbajnoki selejtezőit. A Marca azt írja, Kroos már akár szombaton, az Eibar ellen is játszhatna, de Zidane vélhetően nem kockáztatja meg a szerepeltetését, hanem pihenteti őt a Liverpool elleni meccsre, amelyre kedden 21 órától kerül sor Madridban.

Eredeti cikk

Comments are closed.