Mainz: Szalai vagy Glatzel? – erről is kell döntenie az edzőnek

2021.04.02.
Comments off
3 Views

A német Kicker szakportál arra keresi a választ, vajon Szalai Ádám vagy Robert Glatzel léphet kezdőcsatárként pályára az FSV Mainzban a Bielefeld elleni szombati Bundesliga-mérkőzésen. Bo Svensson vezetőedző mindkét játékosról szót ejtett.

Szalai Ádám San Marino ellen is betalált (Fotó: AFP)


Hirdetés

Az oldal kiemeli, nemcsak az szól Robert Glatzel mellett, hogy épp a válogatott szünet előtti mérkőzésen szerezte meg második gólját a Mainzban, hanem a frissesség is. Szalai Ádám ugyanis szinte végig a pályán volt mindhárom világbajnoki selejtezőmérkőzésen – Lengyelország és San Marino ellen egyaránt gólt szerzett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy Ádám kétszer is betalált, és ő is örült neki. Ez neki és nekünk egyaránt jó” – nyilatkozta Bo Svensson vezetőedző a Kickernek. A portál hozzátette, Szalai ebben a bajnoki évadban 12 meccset és 501 perc játékidőt követően is gólképtelen a Mainzban, ettől függetlenül a 33 éves csatár kemény munkájának is köszönhető, hogy a csapat elmozdult a kiesőzónából.

A Kicker megemlíti, Glatzel játéka is sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Bo Svensson róla is szót ejtett:

„Robert könnyen beilleszkedett – a télen hozzánk csatlakozó másik három sráchoz hasonlóan. Mentálisan nem állt készen arra, hogy egyből mérkőzéseket játsszon, de immár jó szintet képvisel. Nem csupán amiatt, mert magas és megtartja a labdát; a fizikai adottságaihoz képest technikás, ráadásul taktikailag egyaránt sokat tanult.”

A vezetőedzőnek tehát tényleg nem egyszerű döntenie arról, melyiküket küldje pályára szombaton, a Bielefeld ellen 15.30 órakor kezdődő, hazai bajnoki mérkőzésen. Mindkét csapat a kiesés elkerüléséért küzd; Szalaiék a 15. helyen állnak, a rivális pedig a 17.

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ
Szombat
15.30: Augsburg–Hoffenheim
15.30: Borussia Dortmund–Frankfurt (Tv: Sport2)
15.30: Leverkusen–Schalke
15.30: Mainz–Bielefeld
15.30: Wolfsburg–Köln
18.30: RB Leipzig–Bayern München (Tv: Sport2)
20.30: Mönchengladbach–Freiburg (Tv: Sport2)
Vasárnap
15.30: Stuttgart–Werder Bremen (Tv: Sport2)
18.00:
Union Berlin–Hertha BSC (Tv: Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 26 19 4 3 78–35 +43  61
2. RB Leipzig 26 17 6 3 48–21 +27  57
3. Wolfsburg 26 14 9 3 45–22 +23  51
4. Eintracht Frankfurt 26 12 11 3 53–36 +17  47
5. Borussia Dortmund 26 13 4 9 54–37 +17  43
6. Bayer Leverkusen 26 11 7 8 43–31 +12  40
7. Union Berlin 26 9 11 6 40–32 +8  38
8. Freiburg 26 10 7 9 39–39 0 37
9. VfB Stuttgart 26 9 9 8 47–41 +6  36
10. Mönchengladbach 26 9 9 8 44–40 +4  36
11. Hoffenheim 26 8 6 12 40–45 –5  30
12. Werder Bremen 26 7 9 10 31–38 –7  30
13. Augsburg 26 8 5 13 27–40 –13  29
14. Hertha 26 6 6 14 31–45 –14  24
15. Mainz 26 6 6 14 26–45 –19  24
16. 1. FC Köln 26 5 8 13 25–46 –21  23
17. Arminia Bielefeld 26 6 4 16 20–45 –25  22
18. Schalke 26 1 7 18 16–69 –53  10

Eredeti cikk

Comments are closed.