Így néz ki jelenleg az Ausztrál Nagydíj átépítés alatt álló helyszíne – képek

2021.04.02.
Comments off
6 Views

Jelenleg is tart a melbourne-i Albert Park átépítése, és a tervek szerint az új vonalvezetésen jelentősen megnő az autók átlagsebessége. Daniel Ricciardo lelkesen nyilatkozott a hazai pályáját érintő változásokról.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, körülbelül egy hónapja megkezdődött a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj helyszínének átépítése. Az új vonalvezetés jóval gyorsabb lesz a korábbinál, nemrég pedig újabb részletek derültek ki a változásokkal kapcsolatban.


Körülbelül egy hónapja zajlanak a munkálatok Melbourne-ben

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a legfontosabb módosítás a 9-10-es kanyarkombinációt érinti, ami eddig egy sikán volt, az idei szezontól kezdve viszont padlógázas szakasszá válik, hogy jobb előzési lehetőséget teremtsen a 13-as kanyarra, hiszen a kettő között szintén nem csökken a sebesség. Utóbbit pedig 3 méterrel kiszélesítik és egy kicsit meg is döntik annak érdekében, hogy több ívet lehessen használni. Továbbá korábban azt is nyilvánosságra hozták, hogy a bokszfalat a célegyenes felé tolják, így a bokszutcai sebességkorlát az eddigi 60-ról 80 km/h-ra nőhet.

Emellett viszont számos másik kanyart is átépítenek. Az 1-es, a 3-as és a 6-os kanyart 2 és fél, 4, illetve 7 és fél méterrel szélesítik ki, egyaránt a menetirányhoz képest jobbra. Ennek következtében utóbbit jelentősen nagyobb sebességgel vehetik be, a becslések szerint az eddigi 149 km/h helyett 219 lesz a minimum tempó. Ami a 3-as kanyart illeti, annak az ívén is módosítanak.

A 9-10-es kanyart érintő változtatások következtében valószínű, hogy az azután következő szakasz lesz a pálya negyedik DRS-zónája, ami egészen a 13-as kanyarig tart. Utóbbi az élesebb szögnek köszönhetően valamivel lassabbá válik, mint ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk.


Az átépítés várhatóan júliusban ér véget

A 15-ös kanyar szintén szélesebb lesz, ráadásul az idei évtől kezdve azt már 13-asként kell emlegetni, ugyanis a számozás is változik. Az eddigi 9-es és 10-es mostantól kezdve nem fog kanyarnak számítni, így onnantól kezdve minden továbbinak 2-vel csökken a sorszáma.

A pályát birtokló Australian Grand Prix Corporation becslése szerint az átalakításoknak köszönhetően a legjobb köridő 1:15.8 másodpercre fog csökkenni, és itt alighanem már az idei autókkal számoltak. Emlékeztetőül, Lewis Hamilton 2019-ben 1:20.486 másodperc alatt ért körbe és szerezte meg a pole pozíciót. Az átlagsebesség mintegy 15 km/h-val, 251 km/h-ig fog emelkedni, míg a végsebesség körülbelül 330 km/h lesz, amit a régi 11-es kanyarnál fognak elérni. Ezen a ponton a testsúlyuk 5,46-szorosának megfelelő erő fog hatni a pilótákra.

A szervezők folyamatosan egyeztettek a versenyzőkkel az átalakításokat illetően, így Daniel Ricciardo is tisztában van azzal, hogy mire számíthatnak. Az ausztrál pilóta lelkesen mesélt a számára a hazai aszfaltcsíkot jelentő pályát érintő átalakításokról.


Az idei Ausztrál Nagydíj pályarajza, pirossal az átalakított részekkel (a kanyarok számozása változni fog)

„Az volt a prioritás, hogy néhány kanyarcsúcspontot kiszélesítsenek, máshol pedig kiegyenesítsék a pályát, hogy több lehetőség legyen a szélárnyékozásra – nyilatkozta a 31 éves versenyző. – Biztos vagyok benne, hogy mindez jól fog elsülni. Minden utcai pálya kihívást jelent, de az Albert Par nagyon gyors, ami csak rátesz egy lapáttal. Rengeteg kanyart négyes vagy ötös fokozatban kell bevenni, ráadásul bizonyos pontjain igencsak szűk [az aszfaltcsík]. Eddig nehéz volt rajta előzni a szélesség és a nagy sebesség miatt.”

A csúcspontok módosítása, valamint a nagyobb hely több lehetőséget ad a bevetődős előzésekre, vagy arra, hogy az ember ívet változtasson, hogy kikerüljön a turbulens levegőből.  A 2021-es autóknak ez sokat kell hogy segítsen. 2022-től, ha az előttünk haladót valóban könnyebb lesz követni, akkor az Albert Park ezekkel a változtatásokkal igencsak látványos futamot hozhat. Papíron erre van remény.”

Ahogyan Ricciardo is utalt rá, az átépítéseknél elsősorban a 2022-ben bemutatkozó technikai szabályváltoztatásokat vették figyelembe. Mivel azonban a futamot nem tartották meg az eredeti, márciusi időpontban, hanem november 21-re halasztották, a szervezők úgy döntöttek, hogy már a 2021-es versenyre felújítják az aszfaltcsíkot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Eredeti cikk

Comments are closed.