Puskás Akadémia: Hornyák Zsolt szerződést hosszabbított

2021.04.01.
Comments off
4 Views

A labdarúgó NB I-ben második helyen álló Puskás Akadémia 2023-ig meghosszabbította vezetőedzője, Hornyák Zsolt szerződését – közölte a klub hivatalos honlapja csütörtökön.

Hornyák Zsolt és játékosai az idény egyik megnyert bajnokija után (Fotó: Török Attila)


Hirdetés

A Puskás Akadémia történetében egyedülálló teljesítmények fűződnek Hornyák Zsolt nevéhez – írja a klubhonlap a tavalyi bajnoki bronzéremre, valamint a Mol Fehérvárral idén vívott ezüstcsatában meglévő nyolcpontos előnyre utalva.

„Nagyon örülök a hosszabbításnak, hiszen folytatni tudom a két éve megkezdett munkát. Hiszem, hogy az út elején járunk, a jövőben is bőven akad majd teendőnk – a következő két évemet is a kemény munkára szeretném alapozni – idézi a klub hivatalos honlapja a 2019 nyarán érkező, felvidéki születésű Hornyák Zsoltot. – Céljaim közt természetesen fontos helyen szerepel a jó eredmények elérése, de ahogy eddig, hangsúlyt szeretnék fektetni a fiatal játékosok nevelésére és beépítésére is. Jelenlegi keretünkben több olyan ifjú labdarúgó van, akiben óriási potenciált látok, és ha jól végezzük a munkánkat, nagyszerű futballistákat tudunk belőlük faragni.”

A Puskás Akadémia klubigazgatója, Tóth Balázs is rendkívül pozitívan értékelte az edző teljesítményét:

„Az elmúlt közel két esztendő nagy változásokat hozott, pozitív értelemben. Kiváló eredményeket sikerült elérnünk az első bajnoki évben, hiszen a klubrekordot jelentő harmadik helyen végeztünk, s emellett sok fiatal is szerephez jutott. Úgy vélem, Zsolt lendületes, bátor játékot hozott, amelyhez a mai napig ragaszkodik. Ez a felfogás tökéletesen illeszkedik az elképzeléseinkbe, boldogok vagyunk, hogy sikerült megegyeznünk és tovább folyik a közös munka.”

Eredeti cikk

Comments are closed.