Vb-selejtező: A szurkolók szinte teljes sorcserét hajtanának végre – így kezdenénk Andorra ellen

2021.03.31.
Comments off
17 Views

A csakfoci.hu szokásához híven ezúttal is megszavaztatta olvasóit, milyen kezdőcsapattal állítanák fel a magyar válogatottat az este 20:45-kor kezdődő, Andorra elleni világbajnoki selejtezőre. A lehetőségek felsorolásakor volt olyan játékos, akit több poszton is variációként adtunk meg, az alapfelállást pedig – a legutóbbi, San Marino elleni mérkőzés során is alkalmazott rendszernek megfelelően – 3-5-2-ben adtuk meg. Olvasóinknak bő egy napjuk volt szavazataik leadására.

Kapusposzton szinte kérdés sem lehetett – miután Gulácsi Péter visszautazott Lipcsébe -, hogy Dibusz Dénes pótolja majd ismét az első számú hálóőrt, a Ferencváros kapusa nagy-nagy fölénnyel (93%-7%) végzett a Puskás Akadémia újonca, Tóth Balázs előtt.

Olvasóink visszatennék a kezdőcsapatba a San Marino ellen eltiltását töltő Fiola Attilát (28%), míg a betonbiztos Szalai Attila (53%) mellett Lang Ádámot (31%) látnák szívesen a védelem közepén. A szurkolók a jobboldalon is változtatnának, és Nego helyett ezúttal Lovrencsics Gergőnek szavaznának bizalmat – itt nagyon szoros volt a verseny, csupán 21 szavazatkülönbséggel nyert a Ferencváros játékosa -, míg a középpálya közepére Nagy Ádámot (48%), Kalmár Zsoltot (40%) és Kleinheisler Lászlót (45%) tennék.

A baloldalon 160 szavazattal kapott többet Hangya Szilveszter (41%) Varga Kevin (36%) előtt, míg a csatársorba a Szalai Ádám-Nikolics Nemanja kettőst tenné a közel négyezer “szövetségi kapitány”.

Összességében elmondható tehát, hogy az olvasók szinte teljesen lecserélnék a San Marinóban látott kezdőt – ebben természetesen az is közrejátszik, hogy Willi Orbán és Sallai Roland is visszatért már a klubcsapatához -, és csak Dibusz Dénest, Szalai Attilát és Szalai Ádámot hagynák meg abból a tizenegyből.

A válogatott Andorra elleni kezdőcsapata a szurkolók voksai alapján:

Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Lovrencsics, Nagy Á., Kalmár, Kleinheisler, Hangya – Szalai Á., Nikolics.

Andorra-Magyarország: Rossi segítője üzent a meccs előtt – minden hír a vb-selejtezőről itt!

Eredeti cikk

Comments are closed.