Könnyed győzelemmel sikerült az andorrai visszavágás

2021.03.31.
Comments off
14 Views

Hozta a kötelezőt a magyar labdarúgó-válogatott, amely harmadik világbajnoki selejtezőjén 4-1-re verte Andorrát az I csoportban.

Egy San Marino elleni, egy héten belül a harmadik mérkőzésre biztosan nagyon nehéz ráhangolódni, főleg akkor, ha a csapatból kulcsemberek hiányoznak – ezt érezhettük az első félidő láttán.

Marco Rossi szövetségi kapitány igazából visszatért a lengyelek elleni alapcsapathoz, annyi különbséggel, hogy a Bundesliga-légiósok közül Gulácsi Péterre, Willi Orbánra és Sallai Rolandra nem számíthatott.

Az is kiderült, hogy Andorra jóval képzettebb és ügyesebb játékosokból állt, mint a vasárnapi ellenfél, így aztán a szervezettebb védekezés sok gondot okozott. Ehhez hozzájárul a kőkemény, olykor durva játékuk is, ennek áldozata lett Kalmár Zsolt, akit a 29. percben le is kellett cserélni.

Hiába a 70 százalékos labdabirtoklás, ha mindössze ötször próbáltunk kapura lőni, szerencsére a legjobbkor lankadt a hazai figyelem, és az első félidő hosszabbításában Fiola Attila szép fejessel megszerezte a vezetést (0-1).

Szünet után gyorsan jött a második gól: ismét Nikolics Nemanja hozta kihagyhatatlan helyzetbe társát, ezúttal Gazdag Dánielt, aki szép gólt fejelt (0-2).

Aztán az 58. percben Kleinheisler László is kihasználta a ziccerét (0-3).

A lassan csordogáló meccs a hajrára pörgött fel kicsit. Előbb a 90. percben Varga Roland gyönyörű szabadrúgása a bal kapufáról kipattant, Nego Loic jókor érkezett (0-4).

Aztán egy kósza ellentámadás során a labda Hangya Szilveszter kezére pattant, a tizenegyest Pujol a kapu közepébe lőtte (1-4).

A magyar csapat így három mérkőzés után 7 ponttal a csoport 2. helyén áll.

Vb-selejtező, I csoport, 3. forduló

Andorra – Magyarország 1-4 (0-1)
Andorra La Vella, zárt kapuk mögött
v.: Thórarinsson (izlandi)
Andorra: Josep Gómes – M. San Nicolás (Chus Rubio, 61.), Llovera, Emili García, Alavedra (Rebés, 77.) – Alex Martínez (Cristian Martínez, 61.), M. Vieira (Pujol, 77.), Vales, Cervós – R. Fernández (Aaron Sánchez  82.), Aláez
Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Lovrencsics (Varga Kevin, 83.), Kleinheisler (Nego, 83.), Nagy Á. (Sigér, 61.), Kalmár (Gazdag, 29.), Hangya – Nikolics (Varga Roland, 61.), Szalai Á.
gól: Pujol (93., 11-esből), illetve Fiola (45.), Gazdag (51.), Kleinheisler (58.), Nego (90.)

Anglia – Lengyelország 2-1 (1-0)
gól: Kane (19., tizenegyesből), Maguire (85.), illetve Moder (58.)

San Marino – Albánia 0-2 (0-0)
gól: Manaj (63.), Uzuni (85.)

A csoport állása
1. Anglia 9 pont
2. Magyarország 7
3. Albánia 6
4. Lengyelország 4
5. Andorra 0 (1-8)
6. San Marino 0 (0-10)

Eredeti cikk

Comments are closed.