Októberben áll bíróság elé Karim Benzema

2021.03.30.
Comments off
11 Views

A versailles-i ügyészség keddi bejelentése szerint a csatárnak október 20. és 22. között kell megjelennie a törvényszék előtt, négy másik vádlottal együtt.

A 33 éves játékos ügye még 2015-ben kezdődött: Mathieu Valbuena az év júniusában panaszt tett, mert egy ismeretlen felhívta és közölte vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.

A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, de kihallgatását követően szabadon engedték, majd Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke decemberben bejelentette, hogy határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől.

Az ügy sértettje Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a Real Madrid támadóját, aki viszont tagadta, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában.

Benzema 2007-ben, az Olympique Lyon játékosaként mutatkozott be a nemzeti együttesben, amelyben 81 találkozón 27 gólt szerzett, 2015 októbere óta azonban nem kapott meghívót Didier Deschamps szövetségi kapitánytól. Így a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságról, valamint a 2018-as, francia győzelemmel végződött oroszországi világbajnokságról is lemaradt.

(MTI)

Eredeti cikk

Comments are closed.