NBA: Stephen Curry visszatért, nem hibáztak az élcsapatok

2021.03.30.
Comments off
3 Views

A keleti második Netsben James Harden 38 ponttal, 13 gólpasszal és 11 lepattanóval ért el tripla duplát a Minnesota legyőzésekor, míg a három mérkőzéses kihagyás után visszatérő Kyrie Irving 27 pontot szerzett. A Brooklyn legutóbbi 21 mérkőzéséből 18. alkalommal nyert még úgy is, hogy Kevin Durant továbbra sem áll a csapat rendelkezésére.

A nyugati éllovas Jazz könnyedén, közel negyven ponttal győzött a Cleveland Cavaliers ellen, a sikerből a francia Rudy Gobert 18 ponttal és 17 lepattanóval vette ki a részét. 

A Salt Lake City-i csapat sorozatban hatodik mérkőzésén diadalmaskodott, hazai pályán egymás után 20. alkalommal.

A csapat legjobbjának, Donovan Mitchellnek mindössze 25 percet kellett játszania.

A nyugati harmadik Clippers rangadót nyert a keleti harmadik Milwaukee ellen úgy, hogy a találkozón 19 triplát értékesített. 

A Los Angeles-iek diadala igazi csapatmunka volt, ugyanis négyen értek el húsz, vagy annál több pontot.

A túloldalon az előző két alapszakasz legjobbja (MVP), a görög Jannisz Antetokunmpo 32 pontot szerzett.

Stephen Curry 32 ponttal, közte hat hárompontossal, valamint győzelemmel tért vissza a Golden State Warr