Csúcsra járatva – amikor Lothar Matthäus végre trófeákat nyert

2021.03.30.
Comments off
2 Views

A 60 éves Lothar Matthäus igazán nem panaszkodhat arra, hogy rövid és eseménytelen lenne a pályafutása. Amihez nyúlt, előbb-utóbb arannyá vált – csak BL-t nem nyert, és persze magyar kapitányként sem vitte sokra. Sorozatunk második epizódjában a válogatottal és egyénileg is feljut a világ tetejére.

Az itáliai vb-n Jugoszlávia, az Arab Emírségek, Csehszlovákia és tizenegyespárbajban Anglia kapujába is betalált
(Fotó: Getty Images)

Azok után, hogy a pályán részese volt egy elveszített UEFA-kupa-, Német Kupa-, vb- és BEK-döntőnek, Lothar Matthäus már nyilván nagyon vágyott arra, hogy végre magasba emelhessen egy trófeát. Persze nem a Bundesligában, amelyben ha nem is volt garancia a Bayernnel a bajnoki címre, de folyamatosan jó esély nyílt rá, 1985-től sorozatban háromszor révbe is ért, és egyszer Német Kupát is nyert.

A válogatottban az 1990-es világbajnokságon jött el az igazság pillanata. Nagyszerű, még éppen nyugatnémet (hiszen az 1990. október 2-ről 3-ra virradó éjszakán egyesült újra az ország két fele, a vb-t pedig nyáron rendezték) generáció utazott el Olaszországba – oda, ahol a keret nagy része a Serie A-ban akkor vagy később amúgy is futballozott. A kilencvenes évek elején az akkori első számú európai bajnokság szinte valamennyi élcsapatát erősítette német labdarúgó. Matthäus Andreas Brehme társaságában 1988-ban szerződött az Internazionaléhoz, ahová egy évvel később megérkezett Jürgen Klinsmann is. Rudi Völler és Thomas Berthold a vb idején az AS Roma labdarúgója volt, Thomas Hässler és Karl-Heinz Riedle friss Juve-, illetve Lazio-szerződéssel utazott Itáliába, s az aranyérem további három játékosnak (Stefan Reuter, Jürgen Kohler, Andreas Möller) ért Serie A-szerződést. A kispadon pedig Franz Beckenbauer igyekezett Mário Zagallo nyomába lépve a játékosként aratott világbajnoki győzelme után szövetségi kapitányként is a csúcsra jutni. (Kettejükön kívül azóta ez 2018-ban a francia Didier Deschamps-nak is sikerült.)

Az 1990-es világbajnokság elég gyengécske torna volt, de ez legkevésbé a szenzációs németek lelkén szárad. Matthä­us már a csoportmérkőzéseken élete formáját futotta (a jugoszlávok elleni nyitányon előadott kétgólos produkcióját később élete legjobbjának nevezte), a csehszlovákokkal szembeni negyeddöntőt az ő büntetője döntötte el, az angolok elleni tizenegyespárbajban sem hibázott, és a döntőben is igazi vezér volt a pályán. Majd csapatkapitányként átvehette a világ legértékesebb futballtrófeáját, a Világkupát. Az esztendő végén pedig mellé a legrangosabb egyéni elismerést, a France Football Aranylabdáját is.

Matthäus kezében a trófea az 1990-es vb-döntő után (Fotó: AFP)

Ezen a szavazáson 1986-től 1991-ig mindig kapott voksot, de 1994-ben, sőt 1999-ben is, miközben 1991-ben a harmadik helyen zárt.

Az 1992-es Eb-ről sérülés miatt lecsúszott, mint ahogyan az 1996-os, német arannyal záruló kontinenstornán sem volt ott, mert Jürgen Klinsmann-nak és Berti Vogtsnak elege lett belőle. Két évvel később a vb-re mégis behívták, miután az aranylabdás Matthias Sammer lába nem jött rendbe, így Lothar 25-re növelhette világbajnoki meccsei számát, amivel nehezen behozhatónak tűnően vezet a világ előtt. A még aktívak közül Lionel Messi hattal, Sergio Ramos és Cristiano Ronaldo nyolccal van mögötte, honfitársai közül Thomas Müller és Manuel Neuer, továbbá az uruguayi kapus, Fernando Muslera kilenccel…

Ottmar Hitzfeld lecserélte az 1999-es BL-döntőn… (Fotó: Getty Images)

A Bayernnel 1999-ben juthatott volna a csúcsra, rajta igazán nem múlt, hiszen a BL barcelonai fináléjában a Manchester United konkrétan nem volt a pályán, amíg Lothar igen – Ottmar Hitzfeld csapatának és Matthäusnak is külön pechje, hogy a kapitány (a rossznyelvek szerint azért, hogy jólfésülten vehesse át a BL-trófeát…) a 80. percben átadta a helyét Thorsten Finknek, és a ráadásban Teddy Sherin­gham, valamint Ole Gunnar Solskjaer góljával fordítottak Alex Ferguson fiai.

Vesztes BEK-, illetve BL-döntői és kihagyott nagy tornái ellenére igazságtalanok lennénk, ha amolyan lúzernek állítanánk be a korszak egyik legnagyobb futballistáját, hiszen akkor lett összesen nyolcszoros német és olasz bajnok, amikor ez a két liga vitathatatlanul ott volt a legjobb háromban, miközben az Interrel és a Ba­yernnel is nyert egy-egy UEFA-kupát.

ELLENÜNK NEM MENT
Lothar Matthäus az NSZK, majd Németország színeiben négyszer lépett pályára magyar csapat ellen, és egyszer sem hagyta el győztesen a pályát.
Mezey György szövetségi kapitányi bemutatkozásakor, 1983 szep­temberében a Népstadion 30 ezer nézője előtt a szünetben, 1–0-s magyar vezetésnél (gól: Nyilasi) állt be Bernd Förster helyére, és járult hozzá a vb-ezüstérmes (nyugat)németek egyenlítéséhez. Másfél évvel később ott volt a pályán Hamburgban, amikor 1985 januárjában Péter Zoltán góljával megvertük a Nationalelfet – más kérdés, hogy 1986 nyarán nem mi játszottunk világbajnoki döntőt Mexikóban, hanem az NSZK. Harmadszor ismét a Népstadion következett: Franz Beckenbauertől egy félidőt kapott az éppen Garami József által gardírozott magyar válogatott ellen 1987 novemberében, amikor a csapatok 0–0-ra végeztek.
Az egyesült Németország színeiben az amerikai világbajnokság után, 1994 októberében játszott söprögetőként egy félidőt a Népstadionban az éppen harmadszor kapitánnyá kinevezett Mészöly Kálmán együttese ellen – a 0–0-val záruló összecsapáson mutatkozott be a nemzeti tizenegyben a mindössze 18 éves Lisztes Krisztián, a németeknél pedig Fredi Bobic.
A Serie A-ban összecsapott az Interrel a Bolognát erősítő Détári Lajossal, de korábban a Bayern–Frankfurt meccseken nem. Ugyanakkor második müncheni időszakában az akkoriban a Bundesligába szerződő Király Gábor, Dárdai Pál vagy Lisztes Krisztián egyaránt sokszor állt szemben a pályán az aranylabdás legendával, aki később az általa irányított magyar válogatottban is többször lehetőséget adott nekik.

Az aktív futballtól 2000-ben vonult vissza, a Bayernben a Real Madrid elleni márciusi meccsen lépett pályára utoljára, a válogatottól pedig a nyári Eb-kudarc és pontosan 150 fellépés után köszönt el. Közben májusban egy Bayern–Németország mérkőzésen is megünnepeltette magát, amelyen a müncheniek mezében cimborája, az akkor már igencsak jó húsban lévő Diego Maradona is vállalt 45 percet. Aztán még a New York-i MetroStarsban (a mai NY Red Bulls ősében) átalibizte az őszt, majd tényleg befejezte.

A már Inter-játékos aranylabdásnak Giovanni Trapattoni és Berti Vogts állt „sorfalat” (fotó: Getty Images)


„Sohasem voltam Maradona
– mondta önkritikusan visszavonulásakor. – Viszont gyors voltam, és ha elmentem valaki mellett, az nem ért utol. Átláttam és bejátszottam a pályán a nagy távolságokat, a kicsiket meghagytam Diegónak, mert abban ő a valaha volt legjobb.”

Lothar nem volt konfliktuskerülő, és ezzel még a sajátjaira mindig kitüntetetten figyelő Bayern-vezéreket is sikerült magára haragítania. Annál a klubnál, amely visszavonulásuk után is híresen figyel egykori sztárjaira, Matthäus a búcsúmeccsén kapott kétmillió eurós csekk jótékony célra szánt, több mint 300 ezres részét csak évekkel később utalta át a kedvezményezetteknek, és ezt az amúgy a pénzügyeket tekintve nem éppen makulátlan Uli Hoeness elnök már nem tudta tolerálni. Így aztán Lothar sármos mosolyát sohasem láthatjuk Karl-Heinz Rummeniggéé vagy Oliver Kahné mellett a VIP-páholyban.

A MetroStars szerelésében – New Yorkban tulajdonképpen levezetett (Fotó: Getty Images)

(A következő részben: Az edző és a celeb)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. március 27-i lapszámában jelent meg.)


Hirdetés

Eredeti cikk

Comments are closed.