Hamilton őrült hajrában verte vissza Verstappen támadását

2021.03.28.
Comments off
1 Views

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az izgalmas hajrával zárult Forma-1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjat Szahírban.

Már a verseny is nehezen indult el, mert Sergio Pérez Red Bullja megállt, így kétszer kellett teljesíteni a felvezető kört, mire elrajtolhatott a mezőny. Aztán az első körben jöhetett a biztonsági autó is, miután Nyikita Mazepin vezetői hiba miatt a falnak csapódott.

A hajrá nagy izgalmakat hozott, a címvédő Hamiltonnak nagyot kellett küzdenie a hajrában Max Verstappennel, a Red Bull holland pilótájával, aki a 40. körben a kerékcsere után 8,6 másodperc hátránnyal tért vissza a pályára, de az 51. körre ledolgozta hátrányát.

Sőt, két körrel később meg is előzte a címvédőt, azonban nem sokkal később Hamilton visszaelőzött – pontosabban riválisa visszaengedte maga elé, mert a csapattal egyeztetve úgy ítélte meg, hogy szabálytalan volt a manővere –, és az utolsó négy körben megőrizte pozícióját.

A harmadik helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett, aki az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, ezért megkapta a plusz egy világbajnoki pontot.

A szezon három hét múlva folytatódik Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal.

Eredeti cikk

Comments are closed.