Így változott egy év alatt az Alpha Tauri F1-es autója

2021.02.22.
Comments off
5 Views

Nincsenek nagy technikai szabálymódosítások idén a Forma-1-ben, de ezek nagy részét meg lehet figyelni a tavalyi és az idei Alpha Tauri közti különbségeken. Jody Egginton technikai igazgató részleteket is elárult az AT02 bemutatása után.

Az elmúlt évek során alaposan megváltozott az F1-es autóbemutatók szerepe, hiszen már csak a legritkább esetekben fordul elő, hogy ilyenkor tényleg az igazi új autókat leplezik le, sokkal gyakoribb, hogy renderelt képek vagy a tavalyi modell átfestett változatai jelennek meg a nagyközönség előtt.

Az Alpha Taurinál sem volt más a helyzet, az olasz istálló is 3D-s rendereket közölt az AT02 nevű autójáról, de azt legalább következetesen, a tavalyi modellel összehasonlítható formában tette. Ezt meg is kíséreltük, és a csekély változások is meglepően jól láthatók, ami még akkor is örömteli, ha az előszezoni tesztelésen és az első nagydíjon az új autó már egy továbbfejlesztett formában lép majd pályára.

„Az aerodinamikai szabálymódosítások célja az volt, hogy csökkenjen a leszorítóerő, ez számos változtatásra késztetett minket a padlólemezen, a diffúzoron és a hátsó fékhűtőkön, sokan kellett dolgoznunk azon, hogy újra optimalizáljuk az autót a változtatások miatt. Ez jóval túlmutatott azon, hogy megfeleljünk a szabályváltozásoknak, szinte minden aerodinamikai felület változott, és az autó legtöbb alkatrésze esetében alakítottunk az elrendezésen, de ezek rejtve maradtak” – utalt a lemezek alatti átalakításokra Jody Egginton, az Alpha Tauri technikai igazgatója.  

A padlólemezt érintő változás az autók felülnézeti összehasonlításán láthatók, a diffúzor és a hátsó fékhűtőre vonatkozó előírások pedig hátulnézetből szembetűnők.

Változott az autó orrkúpjának kialakítása is, ez azonban nem kötelező változtatás, hanem a csapat itt „költötte el” a rendelkezésére álló két fejlesztési zsetont.

Az autót közvetlenül nem érinti, de közvetetten nagyon fontos változás, hogy az AT02 már nem a Bicesterben lévő 50 százalékos méretarányú modellt használó szélcsatornában, hanem a Red Bull 60 százalékos létesítményében készült, ami leírva nem tűnik nagy különbségnek, de egy F1-es csapat számára nagy változás, amihez nehéz úgy alkalmazkodni, hogy ne okozzon átmeneti zavart sem. Ráadásul, januártól már meg kell osztani a kapacitást a 2021-es és a teljesen új, 2022-es autó fejlesztése között is.  

Ezt elősegíti, hogy Egginton szerint az AT01-es a legjobb autó volt, ami valaha Faenzában készült, erre alapozhatták az AT02-est is, amiből teljesen átvették a vázat, harmadik éve használják a Red Bulltól kapott sebességváltót, hátsó felfüggesztést és első futóműelemeket, idén pedig már a kormánymű egyes elemei is Milton Keynes-ből érkeznek.

Átalakították az első futómű külső részét és új az orrkúp is. A képeken nem látszik, de minden csapat új szerkezetű gumikat kap a Pirellitől, ez változást igényelhet a futóműbeállítások terén, viszont lehetővé teszi azt, hogy a gyártó az eddigieknél alacsonyabb nyomásértékeket írhasson elő.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Eredeti cikk

Comments are closed.