Női kosárlabda Euroliga: „Nem szabad túlértékelni a veretlenséget”

2021.01.15.
Comments off
11 Views

Nem szabad túlértékelni az idénybeli veretlenséget Gáspár Dávid, a női kosárlabda Euroliga jövő heti, franciaországi buboréktornájára készülő Sopron Basket vezetőedzője szerint – írja az MTI.

Gáspár Dávid szerint nem szabad túlértékelni a Sopron veretlenségét (Fotó: Árvai Károly)


Hirdetés

A kontinentális sorozatban a magyar bajnok négy forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a D-csoportot, míg az NB I-ben mind a 17 mérkőzését megnyerte. A zöld-sárgák szombat reggel utaznak el Bourges-ba, ahol rajtuk kívül a házigazdák, a szintén francia Landes és a török Galatasaray lép pályára hétfőtől vasárnapig.

„Kemény meccsekre számítok, nagy kihívás elé nézünk – mondta az MTI-nek pénteken Gáspár Dávid. – Az októberi, soproni buborékban már képet tudtunk alkotni ellenfeleinkről, megéreztük a stílusukat, de azóta léptek előre, a Bourges szerződtette a rutinos svéd Elin Eldebrinket, míg a Landes az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok szerb Nevena Jovanoviccsal erősített.”

A koronavírus-fertőzés szövődményei miatt több hónapot kihagyott Határ Bernadettről a tréner kifejtette, a válogatott centernek még időre van szüksége ahhoz, hogy fizikailag újra százszázalékos legyen, ezzel együtt pályára fogja küldeni őt Bourges-ban.

Ami a veretlenséget illeti, Gáspár Dávid közölte:

„Nem szabad ezt túlértékelni, tesszük a dolgunkat, veretlenek vagyunk, de nem verhetetlenek. Az ősszel kihasználtuk a hazai pálya előnyét, jól játszottunk, ennek négy győzelem lett az eredménye, ami bizakodásra ad okot. A folytatásban még egy nyert mérkőzéssel kijelenthető, hogy csoportelsők lehetünk, két vereséggel viszont a többiektől függhet a továbbjutás. Ezzel együtt nem szeretnénk számolgatni” – utalt arra, hogy a csoportkör végén a kvartettek első két csapata jut majd az oda-visszavágó rendszerű negyeddöntőbe.   

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
D-CSOPORT

A bourges-i torna programja
Hétfő
17.00:
Galatasaray (török)–Landes (francia)
20.00: Bourges (francia)–SOPRON BASKET
Kedd
20.00: Landes–Galatasaray
Csütörtök
20.00: Bourges–Galatasaray
Péntek
17.00: SOPRON BASKET–Landes
20.00: Galatasaray–Bourges
Vasárnap
15.20: Bourges–Landes

A D csoport állása: 1. Sopron 8 pont/4 mérkőzés, 2. Landes (francia) 3/2, 3. Bourges (francia) 2/2, 4. Galatasaray (török) 2/2

(MTI)

Eredeti cikk

Comments are closed.