Rogan: “A Puskás ajándékba kapta a két gólt”; Hornyák:” Nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna” – így értékeltek az edzők

2020.12.12.
Comments off
24 Views

Újpest-Puskás Akadémia 1-2

Predrag Rogan (Újpest):Mindkét csapat szempontjából egy jó mérkőzést játszottunk. Sajnos azonban számunkra keserűen végződött, hiszen elveszítettük a találkozót. Pontokért játszunk, de nemhogy három, hanem egy pontot sem sikerült itthon tartanunk. Elégedett vagyok a csapatszellemmel, és azzal, ahogy a játékosok a pályán viselkedtek, küzdöttek, de ez még nem volt önmagában elég ahhoz, hogy döntetlenre hozzuk le a találkozót. Szeretnék gratulálni a Puskás Akadémiának a győzelemért. A magunk részéről pedig továbbra is arra kell koncentrálnunk, hogy holnap új nap jön, és javítanunk kell a hibákat, tanulnunk az eddigiekből. Két nagyon könnyű gólt kaptunk, amiket fiatal játékosok értékesítettek. A második félidőben ez különösen rossz érzéssel töltött el, hiszen azt a félidőt sokkal lendületesebben, jobban kezdtük. Simon Krisztiánnak rögtön volt két ígéretes helyzete is, utána pedig szabadrúgásból megkaptuk a második gólt. Ugyan az első után még próbálkoztunk visszajönni a mérkőzésbe, de a másodiknál sajnos már nem ment, hiába próbáltunk meg mindent. Minden erőfeszítésünk ellenére ez nem volt elég ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el.

Kérdésre válaszolva elmondta, szerinte mi hiányzott a csapatból.

Leginkább az hiányzott, hogy mi lőjük az első gólt. Egyértelműen orvosolni kell a tizenhatoson belüli védekezésünket, hiszen mindkét esetben egyszerűen a védők nem tartották a pozíciójukat. Főleg a második gólnál. Hihetetlen, hogy megismételtük ugyanazt a hibát a szöglet után, mint az elsőnél. Ha egyszerűen akarnék fogalmazni, a Puskás Akadémiának nem kellett megerőltetnie magát a két gólnál, ajándékba kapták tőlünk. (ujpestfc.hu)

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia):Az első félidőben egy átlagos mérkőzést láttam mindkét csapattól. Sokkal jobban kezdtük a második félidőt. Éreztük, hogy az Újpest kondícióban kicsit leállt, lelassult és kihasználtuk ezt a lehetőséget. Főleg gólhelyzetekkel és nagyon sok helyzetet kidolgoztunk a végére. Két gólt rúgtunk a második félidőben, megérdemelten. Volt még több helyzetünk, főleg Antonio Mance személyében, aki hogyha jobban megoldotta volna a helyzeteket, gólpasszokat esetleg, akkor nagyobb különbséggel is tudtunk volna nyerni. 2-0-nál elkövettünk egy nagy hibát, hagytuk az ellenfelet visszajönni a mérkőzésbe. Köszönöm a csapatnak a játékot, főleg a második félidőt, amikor ott éreztem azt a kvalitást, amit ez a csapat tud képviselni. (pfla.hu)

NB I: Két teljesen ellentétes félidő után nyílt ki a gólcsap a Szusza-stadionban – videó

Eredeti cikk

Comments are closed.