NB I: Újabb pozitív tesztek Kisvárdán – de legalább Supka meggyógyult

2020.12.11.
Comments off
477 Views

Mint ismeretes, a múlt héten szinte a teljes szakmai stábot elérte a koronavírus Kisvárdán: Supka Attila vezetőedző, valamint Híres Gábor és Erős Gábor asszisztensedzők hét eleji teszteredménye is pozitív lett, illetve a játékoskeretben is akadtak újabb megbetegedések. Emiatt a csapat meglehetősen foghíjas összeálíltásban lépett pályára a Puskás Akadémia ellen, de egy pontot elvitt Felcsútról (0-0).

A várdaiak a következő fordulóban az edzőváltáson átesett Budapest Honvédot fogadják majd, de továbbra is lesznek hiányzók a keretben. Igaz, a vezetőedző és egyik segítője már visszatérhet.

Bíztunk benne, hogy a korábban megbetegedett játékosok közül többen is visszatérhetnek, de a héten elvégzett tesztelések még inkább árnyalják a képet, újabb játékosokra köztük kulcsemberekre sem számíthatunk, illetve pozitív lett a tesztje egy stábtagunknak is – árulta el Révész Attila sportigazgató a klubhonlapon. – Mindez nemcsak a szombati Honvéd elleni mérkőzés fényében aggasztó, hanem az év még hátralévő két fellépése előtt is, ugyanis nem tudhatjuk, hogy kik kaphatták még meg a fertőzést. Jó hír viszont, hogy a korábban megbetegedett stábtagjaink közül Supka Attila vezetőedző és Erős Gábor asszisztensedző tesztje is negatív lett, vezetőedzőnk már a pénteki edzésbe is bekapcsolódik és szombaton ő ül le a kispadra – tette hozzá a klubvezető.

A Kisvárda-Honvéd bajnoki szombaton, 14:45-kor kezdődik majd az OTP Bank Liga 14. fordulójában.

Eredeti cikk

Comments are closed.