Olaszország felszabadítója – emlékezés Paolo Rossira

2020.12.10.
Comments off
28 Views
Paolo Rossi 1982-ben világbajnok, vb-gólkirály és aranylabdás lett (Fotó: AFP)

Felszabadult kiáltás, égbe emelt karok, önfeledt rohanás a boldog semmibe – Paolo Rossi 1982-es gólörömének összetéveszthetetlen mozzanata a futballtörténelem kultikus képeként égett az emlékezetbe, még úgy is, hogy a jelenet több változatban fennmaradt.

PAOLO ROSSI (1956–2020)
Született: 1956. szeptember 23., Prato
Meghalt: 2020. december 9., Róma
Nemzetiség: olasz
Válogatottság: 48 mérkőzés/20 gól (1977–1986, Olaszország)
Klubjai játékosként: Juventus (1973–1975, 1981–1985), Como (1975–1976), Lanerossi Vicenza (1976–1979), Perugia (1979–1980), Milan (1985–1986), Hellas Verona (1986–1987)
Legjobb eredményei: világbajnok (1982), BEK-győztes (1985), KEK-győztes (1984), európai Szuperkupa-győztes (1984), kétszeres olasz bajnok a Serie A-ban (1982, 1984), Olasz Kupa-győztes (1983)
Legfontosabb egyéni díjai: Aranylabda (1982), vb-gólkirály (1982), a vb legjobb játékosa (1982), gólkirály a Serie A-ban (1977–1978) 

A csontos felépítésű, kócos futballista karakteres gesztusát (és a hozzá tartozó „díszleteket”, az olaszok akkori haragoskék mezét, a trikolórral díszített dresszgallért, a kivillanó fogsort, a megfeszülő inakat, a magasban összeszorított öklöket) jutott alkalom megfigyelni azokban a hetekben: a spanyolországi torna gólkirálya triplázott a minden idők egyik legnagyszerűbb futballcsatájaként számon tartott olasz–brazil (3–2) középdöntős csoportmérkőzésen, az elődöntőben a lengyeleket duplájával szinte egymaga intézte el (2–0), a döntőben pedig az ő góljával szerzett vezetést az NSZK-t 3–1-re legyőző olasz válogatott.

Olaszország futballhőse évekkel később így idézte fel a mámoros madridi éjszakát: „Néztem az ünneplő tömeget, az egymást ölelő csapattársakat, és valami furcsa elkeseredést éreztem. Most kellene megállítani az időt, ebben a szent pillanatban! – villant át az agyamon. Mert az biztos, hogy ilyet soha, de soha nem fogok még egyszer megtapasztalni, akármeddig élek is.”

Paolo Rossi szerda éjszaka, hosszan tartó, súlyos betegség után, 64 évesen meghalt. Csupán legszűkebb környezete tudott arról, hogy az eleinte egyszerű hátfájásnak tűnő panaszok hátterében az orvosi diagnózis szerint tüdőrák áll. Nemrég személyes videoüzenetben biztatták, támogatták televíziós kollégái a régóta szakkommentátorként dolgozó, örökké derűs, közkedvelt futballhírességet, ám valós állapotáról talán még nekik sem volt pontos ismeretük, halálhíre egykori játékostársait is megdöbbentette. (A futballmédiát is teljesen felkészületlenül érte a tragédia, jellemző, hogy olasz kollégák közreműködésével éppen mostanság készültünk interjút szervezni Paolo Rossival.)

A toszkán városban, Pratóban született labdarúgó felnőtt klubpályafutása legsikeresebb időszakát a Juventusnál töltötte: a torinói klub színeiben 1982-ben és 1984-ben olasz bajnok, 1983-ban Olasz Kupa-győztes lett, nemzetközi téren 1984-ben Kupagyőztesek Európa-kupáját és európai Szuperkupát, 1985-ben pedig Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyert. Észrevétlenségből szemvillanás alatt játékba avatkozó, helyzeteit kíméletlenül kihasználó, zsigeri csatárerényekkel megáldott futballistaként emlékeznek játékostársai Rossira.

Pályafutásának vitatott fejezete az 1980-as Totonero-ügy, az olasz futballt megrázó bundabotrányban ugyanis a Perugia játékosaként érintettnek találták és három évre eltiltották – a vádat akkor és később is tagadta. Büntetését utóbb egy évvel mérsékelték, az engedménynek köszönhetően lehetett az Enzo Bearzot szövetségi kapitány kezei alatt formálódó vb-aranyérmes olasz csapat egyik vezéralakja és nem mellesleg az 1982-es év aranylabdása.

Paolo Rossi 2017-ben Magyarországon járt (Fotó: Török Attila)

Az a nyár azonban nemcsak világbajnoki címet és újra megtalált közönségkedvencet adott Olaszországnak, sokkal többet annál. Ahogy Paolo Rossi megragadta: „A győzelem nem csupán a csapaté volt, hanem milliók meghatározó élménye. Nyolcvankettőben jártunk, éppen véget értek a terrorcselekményektől beárnyékolt ólomévek, néhány évvel voltunk Aldo Moro miniszterelnök elrablása és meggyilkolása után. A spanyolországi világbajnokság eltörölte a nép szomorúságát, aggodalmát, a félelmét. Olaszország számára a futballsiker az újrakezdés, az optimizmus jelképévé vált.”

Felszabadult kiáltással, égbe emelt karokkal, boldogan futva az ismeretlen jövőbe…

Eredeti cikk

Comments are closed.