Lukaku a legjobb csatárok közé sorolja magát, de most nagyon rosszat tett az Interrel

2020.12.10.
Comments off
21 Views

A tavalyi szezon után idén sem jutott tovább BL-csoportjából az Inter, de amíg az előző idényben az EL-ben vigasztalódhatott, és egészen a döntőig menetelt, ahol végül a Sevillától vereséget szenvedett, addig idén a kiesést érő negyedik helyen zárt, ami korábban egyszer sem fordult elő a klubbal.

Antonio Conte meglehetősen ingerülten reagált a meccs utáni kérdésekre, és az edző nem lehet büszke a BL-statisztikájára, a sorozatban játszott legutóbbi tizenöt meccséből (ezek egy részén még a Chelsea-t irányította) mindössze hármat nyert meg.

Az Inter az utolsó fordulóban a Sahtar Donyeck elleni egy győzelemmel megcsíphette volna a második helyet a csoportban, mivel a másik meccsen a Real Madrid besegített neki azzal, hogy 2-0-ra elverte a Mönchengladbachot.

Mindent elmond a milánóiak BL-szerepléséről az a jelenet, ami a 88. percben játszódott le, amikor egy szöglet után Alexis Sánchez fejese könnyen lehet, hogy beakadt volna, de a kapu előtt, leshelyzetben lévő Romelu Lukaku blokkolta.

A Sahtar védője, Mikola Matvijenko köszönetet is mondott Lukakunak a nagy mentésért, és a Twitteren is kapta az ívet a belga támadó, aki nemrég azt nyilatkozta, úgy érzi, manapság ott van az öt legjobb csatár között. A Troll Football nevű oldal azt írta, Lukakut helyesebb lenne a legjobb védők között kellene emlegetni.

A bajnokságban 8 gólnál járó Lukaku egyébként a BL-ben öt találkozón négyszer volt eredményes, és ezzel csapata leggólerősebb játékosa volt.

Eredeti cikk

Comments are closed.