BL: Le kell győzni a rasszizmust – mondja a Basaksehir vezetőedzője

2020.12.10.
Comments off
28 Views

A kedden botrányosan félbeszakadt, majd szerdán befejezett PSG–Istanbul Basaksehir mérkőzés után megszólalt a vendégek vezetőedzője, Okan Buruk is. A török tréner a találkozót követő sajtótájékoztatón kijelentette: itt az ideje, hogy végre megszűnjön a labdarúgásban tapasztalható rasszizmus – írja az angol Sportsmole.

Okan Buruk kemény szavakat használt (Fotó: AFP)

A PSG ellen végül 5–1-re elveszített mérkőzést követő sajtótájékoztatón az Istanbul Basaksehir vezetőedzője, Okan Buruk beszélt az esetről.

Hirdetés

Pierre Webót nagyon elszomorították a történtek. Mellé álltunk, hiszen ebben a helyzetben egyedül egy ember kellett volna rosszul érezze magát: a tettes!”

Buruk ezzel Sebastian Coltescu negyedik játékvezetőre utalt, akit amikor a mérkőzést vezető Ovidiu Hategan megkérdezett, kit kellene kiállítania a kispadról, úgy felelt: a „fekete fickót”. Ezt követően a mérkőzés botrányba fulladt, és félbeszakadt.

Webo mellett saját csapatán kívül kiálltak az ellenfél játékosai és stábtagjai is.

„Megmutattuk, hogy mind Webóval vagyunk. Le kell győzzük a rasszizmust, együtt kell éljünk. Az emberség a legfontosabb dolog.”

Buruk kritizálta a mérkőzés játékvezetőjét, Ovidiu Hategant is, aki szerinte nem tudta megfelelően kezelni a szituációt, és ezzel tettestárssá vált.

„A negyedik játékvezető elfogadhatatlan szót használt. Hategan nem tudta kezében tartani az eseményeket, emiatt kellett megmutassuk a kiállásunkat Webo mellett.”

A szerdán befejezett mérkőzés eseményeiről itt olvashat bővebben.

BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Paris Saint-Germain–Istanbul Basaksehir 5–1 (Neymar 21., 38., 50., Mbappé 42., 62. – az elsőt 11-esből, ill. Mehmet Topal 57.)

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Paris SG 6 4
2 13–  6   +7 12
2. RB Leipzig 6 4
2 11–12   –1 12
3. Manchester United 6 3 3 15–10   +5   9
4. Istanbul Basaksehir 6 1 5   7–18 –11  

Eredeti cikk

Comments are closed.