BL: Hihetetlen, hogy két meccsen egy gólt sem szereztünk a Sahtar ellen – Conte

2020.12.10.
Comments off
31 Views

Az Inter szerdán hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Sahtar Doneckkel a Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó fordulójában, így az utolsó helyen végzett a B-csoportban, vagyis ebben az idényben nem lesz több európai kupamérkőzése az olasz együttesnek. Antonio Conte, a milánói gárda vezetőedzője szerint játékosai elszántak voltak, ám a helyzetkihasználás megpecsételte a sorsukat.

Antonio Conte szerint a helyzetkihasználás volt az Inter legnagyobb problémája (Fotó: AFP)

Hirdetés

„A csapat minden tőle telhetőt megtett – nyilatkozta a Sky Sportsnak a mérkőzés után Antonio Conte, az Inter vezetőedzője. – Hihetetlen, hogy a Sahtar ellen mindkét mérkőzésen domináltunk, mégis képtelenek voltunk gólt szerezni. Nem értek egyet azzal, hogy a játékosaim nem adtak bele mindent. Rendkívül csalódottak vagyunk, de nem hiszem, hogy a hozzáállásunkkal lett volna gond. A gólszerzés nem ment, és a csoportkörben balszerencsénk volt a játékvezetőkkel és a VAR-ral. Mindenesetre, ha nem értékesítjük a helyzeteinket, nem tudunk győzni…”

Fabio Capello, a Sky Sports szakértője, valamint Milan, a Real Madrid, a Roma, a Juventus, az angol válogatott és az orosz válogatott egykori szakvezetője szerint hiányzott a tűz az Interből.

„Nincs hozzáfűzni valóm” – reagált Conte frusztráltan Capello szavaira.

Az 51 éves trénertől megkérdezték, hogyan fordulhatott elő, hogy a BL-ben két meccsen egyszer sem sikerült legyőzni a Sahtart annak ellenére, hogy augusztusban az Inter 5–0-ra kiütötte az ukránokat az Európa-liga elődöntőjében.

„A Sahtar jól változtatott a taktikáján ellenünk, ami érthető egy öt-nullás vereség után. Gondolkozzanak, mielőtt kérdeznek!” – reagált ingerülten az Inter mestere.

A milánói együttes története során először végzett az utolsó helyen a csoportkörben a Bajnokok Ligájában.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 6. FORDULÓ
INTERNAZIONALE (olasz)–SAHTAR DONECK (ukrán) 0–0
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Vincic (szlovén)
Inter: Handanovic – Skriniar, De Vrij, Bastoni (D’Ambrosio, 85.) – Hakimi (Darmian, 85.), Barella, Brozovic, Gagliardini (A. Sánchez, 75.), A. Young (Perisic, 69.) – R. Lukaku, Lautaro Martínez (Eriksen, 85.). Vezetőedző: Antonio Conte
Sahtar: Trubin – Dodo, Bondar, Vitao (Hocsolava, 37.), Matvijenko – Kovalenko, Sztepanenko, Maycon – Tete (Szolomon, 64.), Marlos (Alan Patrick, 64.), Taison (Dentinho, 86.). Vezetőedző: Luís Castro

A csoport másik mérkőzésén
Real Madrid (spanyol)–Borussia Mönchengladbach (német) 2–0

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Real Madrid 6 3 1 2 11–  9 +2 10
2. Mönchengladbach 6 2 2 2 16–  9 +7   8
3. Sahtar Doneck 6 2 2 2   5–12 –7   8
4. Internazionale 6 1 3 2   7–  9 –2   6

Eredeti cikk

Comments are closed.