Verstappen nem ért egyet Wolffal az F1 reformjaival kapcsolatban

2020.11.23.
Comments off
9 Views

Max Verstappen szerint a 2022-es szabályváltozásokra nem azért van szükség, hogy megtörjék a Mercedes sikersorozatát, hanem azért, hogy jobb legyen a Forma-1. A csapatok már megkezdték a felkészülést az eddig soha nem látott reformra, James Key, a McLaren technikai igazgatója pedig betekintést engedett a folyamatba.

Egyelőre még javarészt az ismeretlent jelentik a 2022-ben érkező új szabályok a Forma-1-ben, amelyek részleteit ugyan tavaly már nyilvánosságra hozták, a csapatok azonban jelen pillanatban nem is dolgozhatnak a 2022-es autókon, így még az ő tudásuk is igen korlátozott azokról.

Azt azonban kevesen vitatják, hogy szükség van a reformra annak érdekében, hogy szorosabbak legyenek a versenyek, és az autók könnyebben tudják követni egymást. Max Verstappen, a Red Bull pilótája is így gondolja, és egy kicsit oda is szúrt Toto Wolffnak, aki szerint az új szabályok egyik nagy célja az is, hogy lelassítsák a Mercedest.

Wolff szerint a Mercedes dominanciájának megtörése is cél az új szabályokkalForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Tolga Bozoglu

A Mercedes csapatfőnöke korábban vitatta a 2022-ben érkező változások némelyikének fontosságát, mondván „mindent megtesznek”, hogy megállítsanak minket, de leszögezte, hogy motiválja őket az új kihívás. Verstappen azonban nem értett vele egyet, szerinte azt „jelenleg nem lehet megmondani, hogy az új szabályok le fogják-e lassítani a Mercedest vagy nem.”

Szerintem ezek a szabályok annak az eredményei, hogy az új tulajdonosok hallgatnak a csapatokra és a versenyzőkre – nyilatkozat a holland az Autosportnak. – Meghallották, hogy tényleg nehéz előzni és szorosabb versenyzést akarunk. Például Imolában is láthattuk, hogy jelenleg mi a probléma. Valtteri autója három-négy tizeddel lassabb volt körönként a sérülés miatt, de nem tudtam elmenni mellette. Amint sikerült, láthatóvá vált, hogy mennyivel voltam gyorsabb nála. Erre megoldást kell találnunk.”

„Izgalmasabb futamok kellenek, a versenyzőknek pedig képesnek kell lenniük szorosabban követni egymást, és nem szabad az időmérőnek lenni a döntő tényezőnek, mint most. Példaként elég megnézni a MotoGP-t. Még a tizedik rajthelyről is meg lehet nyerni a versenyt. A Forma-1-ben ez nehezen elképzelhető, mert a legtöbb pályán nagyon nehéz követni a másikat. Szerintem ezért érkeznek a 2022-es szabályok.”

A Verstappen által emlegetett imolai előzéshez Bottas hibája kellett, anélkül a holland tehetetlen lett volnaForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Joe Portlock

James Key, a McLaren technikai igazgatója az Auto Motor und Sportnak adott nagyinterjúban bővebb betekintést nyújtott abba, hogy ő és a McLaren miként áll a minden korábbinál nagyobb reformokhoz, amelyek az autók kinézetét is teljesen megváltoztatják. A csapatok a korábbi szabályváltozásoknál is nehezebb helyzetben lesznek jövőre, mivel már a költségplafont betartva kell párhuzamosan fejleszteniük 2021-re és 2022-re, jóllehet, előbbi idényben nagyban korlátozva lesznek a fejlesztések.

„Egy ilyen nagy reform esetében nehéz a helyzet. Az én karrierem során háromszor volt részem ilyenben, 2009-ben és 2017-ben, bizonyos mértékig pedig 2014-ben” – nyilatkozta a 48 esztendős szakember.Mérnökként az ember minden idejét az új autónak szeretné szentelni, mivel az jelenti a jövőt. A valóságban ez azonban nem lehetséges, mivel az aktuális idényben is eredményesen kell szerepelni. A különbség ezúttal az, hogy nem sok mindent lehet kezdeni a korábbi tudással. A 2009-es, 2014-es és 2017-es változás nagy lépés volt, de képesek voltunk korábbi alapszabályokra építeni. 2022 viszont teljesen új kezdet lesz, mert ezek szívóhatású autók. Rendelkezünk róluk tudással, de nincs referenciánk a korábbiakkal.”

James Key örül az új kihívásnakForrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Key szereti a szabályváltozásokat, mert ilyenkor nyugodt körülmények között tud új ötleteken gondolkodni, míg a sokáig változatlan regulák oda vezetnek, hogy a mérnökök egyre jobban elmerülnek az apró részletekben. „Az új korszakba ezzel szemben előítéletek nélkül kell belépni, és először el kell dönteni, hogy mi a cél, szerintünk mi a versenyképes koncepció. Nincs összehasonlítási alap.”

„Az ember csak akkor megy bele a részletekbe, amikor ezen a folyamaton már túlvan. Ekkor érti meg jobban, hogy mi az, ami működik, és mi nem. Én mindig nagyon hamar elkezdtem a CFD-munkát a szabályváltozásokkor és az első szélcsatornás tesztet is nagyon korán megejtettük, hogy képet kapjunk a dolgokról. Emlékszem, hogy 2009-ben a Force Indiánál három szélcsatornánk volt. Az egyikben fejlesztettük az aktuális, 2008-as autót, a másik kettőben pedig korai teszteket végeztünk a 2009-es aerodinamikával, hogy korán megértsük, hogy mi az, ami fontos. A korai kezdés azért is számít sokat, mert időt biztosít a később esetleg szükséges komoly változtatásokhoz. Ez így lesz 2022-ben is.”

A 2022-es szabályok alapján alkotott koncepcióautó a McLaren tavalyi festésébenForrás: McLaren

A szakember elárulta, hogy a koronavírus-járvány és a 2022-es fejlesztések 2021-ig történő befagyasztásáig a McLaren is elvégzett már néhány szélcsatornás tesztet. „Akkor még nem voltak 100%-ban lefektetve a szabályok, azonban ezek így is releváns adatok. Ahhoz is gyűjtöttünk elég adatot, hogy azokat a köztes időszakban elemezhessük és feldolgozhassuk, hogy 2021-ben már az alapkoncepcióval folytathassuk a munkát a szélcsatornában.”

A technikai igazgató kiemelte, hogy bár mindenki a kiskapukat fogja keresni, nagyon fontos lesz, hogy jók legyenek az alapok, mert anélkül senki nem lehet sikeres. „Először helyesnek kell lennie a koncepciónak, máskülönben a kiskapuk sem fognak segíteni. Ha az ember csak ezeket keresi, akkor nem jut messzire. Ilyenkor egymással párhuzamosan futnak a fejlesztések, egy nagyobb csoport biztosítja, hogy az alapok jók legyenek, egy kisebb pedig azt keresi, hogy a szabályok lehetővé teszik-e valamilyen új ötlet kifejlesztését.”

A McLaren is elkezdte már a munkát, amelyet 2021 januárjában folytatForrás: McLaren

Mivel az autók nagyrészt a padlólemezzel és kevésbé a szárnyakkal generálják majd a leszorítóerőt, az aerodinamika is egyszerűsödni fog, mivel csak így lehet elérni, hogy a hátul haladó a turbulens légáramlatokban ne veszítsen tapadást. Key szerint ez azonban nem baj.

„Többé nem leszünk képesek ilyen részletes légörvényeket létrehozni, amivel nincs is gond, hacsak valaki nem keményvonalas aerodinamikus. Ez az egész játszadozás a levegővel hihetetlenül bonyolult és költséges, és csak akkor működik, ha ezek az érzékeny alkatrészek teljesen újak és sértetlenek.Ez egy lenyűgöző világ, ami ugyanakkor sokak számára zárva marad. A jövőben ez a terület nem lesz ennyire komplex, más helyeken azonban nagyobb energiát fogunk fektetni abba, hogy a levegő a helyes irányba menjen.”

Hogy fognak kinézni az új autók?

Az FIA tavaly már rendereken, Austinban pedig egy szélcsatornás modellen is megmutatta, hogy nagyjából mire számíthatunk 2022-ben. Attól azonban Key szerint nem kell tartani, hogy minden autó így fog kinézni, mert bár „lesznek hasonlóságok az eddig látottakkal, mivel néhány terület szigorúan be van határolva, így ezek hasonlítani fognak az animációra”, a szabadon változtatható területek különbözni fognak. Ezen kívül „a szabályok adnak elég szabadságot ahhoz, hogy létrejöjjenek könnyen észrevehető különbségek” a csapatok autói között.

A 2022-es autó szélcsatornás modelljeForrás: F1

Az autók kinézete mellett nagy kérdés lesz még az is, hogy mennyivel lesznek lassabbak a jelenlegi, körrekordokat sorra döntögető elődeiknél. „Ezt még nem tudom – felelte a szakember. – Ezt csapaton belül is megvitatjuk, mert ezt tudnunk kell. A köridő határozza meg az autóra ható erőket, amitől sok alkatrész kialakítása függ. Egyértelműen lassabbak lesznek, mert kevesebb dolog fog rajtuk leszorítóerőt generálni, a pesszimisták által mondott hét másodpercben azonban nem hiszek. Szerintem egy és három másodperc közötti lesz a lassulás mértéke.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Eredeti cikk

Comments are closed.