Elmaradhat a januári Australian Open

2020.11.18.
Comments off
2 Views

„Egyelőre nem tudni, hogy a külföldi játékosoknak mennyivel az itteni versenyek előtt kell megérkezniük, de meggyőződésünk, hogy lesz Australian Open. Ugyanakkor még nem írtuk alá a szerződést az ausztrál szövetséggel” – jelentette ki Daniel Andrews, Victoria miniszterelnöke.

A tervek alapján a külföldiek már december közepén megérkeznének az országba, így lesz idejük letölteni a kötelező 14 napos karantént. Ha ugyanis csak januárban lépnek be Ausztráliába, akkor nem vehetnek részt a felvezető versenyeken, köztük az ATP Kupán sem.

A férfi-versenysorozatot szervező ATP kedden bejelentette, hogy új kihívások merültek fel az érkezési időpontot illetően, de részleteket egyelőre nem közölt.

A 20-szoros Grand Slam-bajnok Rafael Nadal szerint ha a teniszezők a karantén alatt is edzhetnek, akkor nincs nagy különbség a szokásos menetrendhez képest.

„Az egyetlen negatívum az lenne, hogy a versenyek előtt 16 nappal már oda kellene utaznunk” – tette hozzá a spanyol sztár.

Az Ausztrál Teniszszövetség (TA) nemrég bejelentette, hogy az Australian Open előtt a felvezető tornákat is mind Melbourne-ben rendezi meg, hogy a pandémia közepette minimalizálja a játékosok utazását és ezzel a fertőzésveszélyt. Az elképzelés az ATP Kupába tartozó sydney-i, brisbane-i és perthi helyszínt, valamint az adelaide-i és a hobarti versenyt érinti. Az év első Grand Slam-tornája a tervek szerint január 18-án kezdődik Ausztráliában.

Ausztrália a lezárásokkal eredményesen védekezik a koronavírus-járvány ellen, Victoria államban csaknem három hete nem regisztráltak új fertőzöttet.

Eredeti cikk

Comments are closed.