Nego: Boldog vagyok, hogy itt lehetek és Magyarországot képviselhetem

2020.11.13.
Comments off
10 Views

Loic Nego becserélése nagyszerű húzásnak bizonyult Izland ellen: a fehérvári játékos a 88. percben egy, a vendégek tizenhatosán belül pattogó labdára csapott le, majd egyenlített ki, ezt követte Szoboszlai Dominik kapufás gólja, amivel a válogatott kijutott a jövő nyári Európa-bajnokságra. Az első találatunkat szerző labdarúgó az M4-nek nyilatkozott a lefújás után, azt mondta, ennél fantasztikusabb nem is lehetett volna a csütörtök este.

Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek és Magyarországot képviselhetem. Hosszú évek óta élek itt a családommal, igazán otthon érzem magam. Még nem is tudom leírni azt, amit most érzek. Nagyon tisztelem ezt a címert. Remélem, a szurkolók büszkék ránk, mert a csapat megérdemli.

A 29 éves Nego Párizsban született, U20-ig a francia utánpótlás-válogatottakban játszott. 2013-ban igazolt Újpestre, egy Charlton Athleticbe tett rövid kitérőt leszámítva azóta Magyarországon játszik, 2015 óta a Fehérvár játékosa. Tavaly februárban kapta meg a magyar állampolgárságot, a válogatottban pedig a bolgárok elleni győztes meccsen mutatkozott be.

A magyar válogatott a nyári Európa-bajnokságon a portugálokkal, a franciákkal és a németekkel találkozik, a tervek szerint előbbi két mérkőzést a Puskás Arénában rendezik.

Kiemelt kép: M4Sport

Eredeti cikk

Comments are closed.