Hamilton egy visszatérő pályán érheti utol Schumacher legendás rekordját

2020.11.12.
Comments off
4 Views

A hétvégén megkezdődik az idei Forma-1-es világbajnokság hajrája, a mezőny pedig ismét olyan pályára látogat, amely az eredeti versenynaptárban nem szerepelt. Lewis Hamiltonnak jó esélye van arra, hogy Isztambulban matematikailag is lezárja az egyéni vb-cím kérdését, és beállítsa Michael Schumacher vonatkozó csúcsát, de az eső megkavarhatja a szokásos sorrendet.

Ha nincs a koronavírus-járvány, akkor a Forma-1 mezőnye most a szezon 21., egyben utolsó előtti futamára készülne, amit Interlagosban rendeznének. A pandémia viszont mindent felülírt, így jelenleg csupán 13 versenynél tartunk, azonban még négy van előttünk, és ami szintén nem elhanyagolható, hogy a következő viadalt nem Brazíliában, hanem Törökországban tartják. 

Isztambul kilenc év után tér vissza a Forma-1-beForrás: Getty Images/2011 Getty Images/Bryn Lennon

Az isztambuli pálya az idény ötödik olyan helyszíne lesz, amely eredetileg nem szerepelt a 2020-as versenynaptárban, viszont a rengeteg törölt futam miatt mégis bekerült. A mezőny több mint kilenc évvel ezelőtt, 2011 májusában járt Törökország legnagyobb városában, így érdemes feleleveníteni az 5,338 km hosszúságú, 14 kanyarból álló aszfaltcsík sajátosságait.

Az első két szektor leginkább középgyors kanyarokat tartalmaz, a végén egy hosszú egyenessel, azután pedig jön a lassú harmadik szektor – mondta Ciaron Pilbeam, a Renault vezető versenymérnöke. – Ott van a nagyon hosszú és tempós 8-as kanyar, ami nagy terhelést jelent az autó, a gumik és a pilóta számára, és ami a jelenlegi kocsikkal gyorsabb lesz, mint valaha.”

A 8-as kanyar kétségtelenül a pálya már-már legendássá vált szakasza, de többen is megemlítették az 1-est, amit a pilóták vakon vesznek be, miközben a szintcsökkenéssel is meg kell küzdeniük. Pierre Gasly elárulta, figyelmeztették, hogy ezen a hétvégén a nyakizmai az átlagosnál nagyobb kihívással néznek szembe, a versenyzők mellett azonban a mérnököknek sem lesz könnyű dolguk.

A pályán keverednek a gyors és a lassú részek, hiszen a legtöbb kanyar nem túl tempós, viszont van néhány hosszú egyenes is – magyarázta James Key, a McLaren technikai igazgatója. – Ennek következtében a megfelelő szárnyállás kiválasztása lesz a hétvége egyik legnagyobb kihívása. A szabályok rengeteget változtak 2011 óta, így hiába van némi információnk a pályáról, a mostani autókkal az egész teljesen más lesz.”

A brit szakember hozzátette, a jelenlegi kocsik másodpercekkel gyorsabbak lesznek, mint a kilenc évvel ezelőttiek, többek között azért, mert néhány kanyart jóval nagyobb tempóban képesek bevenni. Így könnyen lehet, hogy száraz időjárás esetén az abszolút és a versenyben futott leggyorsabb kör rekordja is meg fog dőlni. Érdekesség, hogy akár az eredeti, akár a végleges versenynaptárban szereplő pályák közül egyedüliként ez Törökországban egy és ugyanaz: Juan Pablo Montoya tartja 1:24.770 másodperccel, még a 2005-ös futamról.

Ahogyan Imola, úgy az isztambuli aszfaltcsík iránya is ellentétes az óramutató járásával, viszont a McLaren pilótái kiemelték, hogy minden bizonnyal jóval több előzési lehetőséget nyújt, mint az olaszországi helyszín, többek között a két DRS-zónának köszönhetően. Abból a szempontból pedig a portimaói pályához hasonlít, hogy nemrég ezt is újraaszfaltozták. Portugáliában egyértelmű volt, hogy mindez hatalmas nehézséget jelent a pilóták számára, hiszen az egész mezőny küszködött a tapadással. Ráadásul ezúttal még betétfutamok sem lesznek, hogy valamennyire felgumizzák a pályát.

Ha ez nem lenne elég, a Pirelli a három legkeményebb keveréket bocsátja a csapatok rendelkezésére, mivel az abroncsoknak nagyon nagy terhelést kell kibírniuk. Sőt, a Portugál Nagydíjhoz hasonlóan a pilóták nyolc helyett hét lágy, és kettő helyett három kemény gumit használhatnak fel.

Az isztambuli aszfaltcsík pályarajzaForrás: Mercedes-AMG F1

A hétvége alakulásába az eddig felsorolt tényezőkön kívül az időjárás is beleszólhat. Az előrejelzések alapján a hőmérséklet 20 fok alatt lesz, de az is elképzelhető, hogy még a 15-öt sem éri el. Ami a csapadékot illeti, a pénteki nap biztosan száraz lesz, viszont az időmérőt és a futamot egy zápor megkavarhatja.

Emlékezetes csaták és balesetek

Törökország 2005 és 2011 között hétszer adott otthont F1-es versenynek. A jelenlegi mezőnyből csupán Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Sergio Pérez indult legalább az egyiken, rajtuk kívül pedig Daniel Ricciardo kapott lehetőséget az utolsó évben, az ausztrál pilóta ugyanis a Toro Rosso színeiben részt vehetett az első, egyébként esős körülmények között rendezett szabadedzésen.

Az első, 2005-ös futamot Räikkönen nyerte

Az előbbi négy pilótából három ráadásul egy-egy futamot is meg tudott nyerni Isztambulban. Räikkönen 2005-ben, Hamilton 2010-ben, Vettel pedig 2011-ben diadalmaskodott. Rajtuk kívül egy másik világbajnok, Jenson Button szintén egy győzelemmel rendelkezik 2009-ből, viszont a „Törökország szultánja” címet nem ők kapták meg. Ez a megnevezés Felipe Massát illeti, aki háromszor egymás után nem talált legyőzőre ezen a helyszínen, ráadásul a 2006-ban itt nyert először a Forma-1-ben.

Massa zsinórban háromszor győzött Törökországban

Michael Schumachernek viszont nem sok pozitív élménye volt a Török Nagydíjakról. 2005-ben egy motorcsere miatt csupán a 19. helyről rajtolt, később pedig Mark Webber próbálta visszavenni a körét vele szemben, de az ausztrál versenyző megforgatta a hétszeres világbajnokot. Egy évvel később nem tudta megelőzni Fernando Alonsót a 2. helyért, ami fájó volt számára a bajnoki küzdelemben. 2011-ben pedig belefordult Vitalij Petrovba, és ő húzta a rövidebbet, hiszen az első szárnya megsérült.

Alonso és Schumacher 2006-os csatája

A Török Nagydíjak történetének legemlékezetesebb incidense azonban nem a hétszeres világbajnokhoz köthető. Ezt a címet egyértelműen Vettel és Webber 2010-es ütközése nyerte el, amivel ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben. Hamilton számára ez az incidens teremtette meg az esélyt, hogy megnyerje a futamot, előbb azonban meg kellett küzdenie csapattársával, Buttonnal.

Hamilton és Button 2010-es párharca

Miután a két McLaren átvette a vezetést, a pilótákat megkérték, hogy spóroljanak üzemanyagot, Hamiltont pedig arról tájékoztatták, hogy honfitársa nem fogja megelőzni. Ennek ellenére a címvédő utolérte csapattársát, majd el is ment mellette. Nem sokkal később Hamilton visszavágott, és ekkor nagyon közel voltak ahhoz, hogy eljátsszák ugyanazt, amit pár körrel korábban a két Red Bull. A fiatalabbik brit versenyző aztán elhúzott, és végül több mint 2 és fél másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt.

Ami Vettelt illeti, a későbbi négyszeres világbajnok egy évvel később javított, hiszen a pole pozícióból rajtolva megnyerte a futamot. Ráadásul mindezt úgy, hogy péntek délelőtt összetörte a Red Bullt, így a második szabadedzést teljes mértékben ki kellett hagynia. Azon a futamon egyébként a versenyzők összesen 80 alkalommal álltak ki a bokszba, ebből a győztes 4-szer. Azóta persze az autók sokat változtak, de a gumiszállító már akkor is a Pirelli volt.

Vettel pole pozíciós köre az eddigi utolsó, 2011-es időmérőről

A fent említett pilótákat leszámítva csupán Romain Grosjean és Valtteri Bottas versenyzett Isztambulban. Előbbi 2008-ban, 2009-ben és 2011-ben is részt vett a törökországi GP2-es fordulón, és a hatból két futamot meg is tudott nyerni. A finn versenyző pedig 2011-ben aratott győzelmet a GP3-as szezonnyitón. Ami a többieket illeti, mindössze a szimulátoron keresztül szerezhettek tapasztalatot, bár Danyiil Kvjat megjegyezte, hogy neki még erre sem volt lehetősége.

Hamilton, a Mercedes és a Sauber is történelmet írhat

Ez lesz a szezon első olyan futama, amelynek úgy megyünk neki, hogy a 2020-as egyéni világbajnoki cím akár végleg eldőlhet. Hamiltont már csak csapattársa, Bottas érheti utol, de neki is csupán matematikai esélye van a végső győzelemre. Nézzük is meg, hogy a 85 pontos előnnyel rendelkező brit pilóta milyen eredmények esetén mondhatja magát hétszeres világbajnoknak vasárnaptól!

  • megnyeri a futamot, vagy bármilyen más módon Bottas előtt végez
  • 2. lesz, Bottas pedig a győzelem és a leggyorsabb kör közül legfeljebb az egyiket gyűjti be
  • 3., 4. vagy leggyorsabb körrel együtt 5. lesz, Bottas pedig nem nyer
  • leggyorsabb kör nélkül 5. vagy leggyorsabb körrel együtt 6. lesz, Bottas pedig nem végez az első kettőben
  • leggyorsabb kör nélkül 6. lesz, Bottas pedig nem végez dobogón, vagy 3. lesz, de nem futja meg a leggyorsabb kört
  • 7. vagy leggyorsabb körrel együtt 8. lesz, Bottas pedig nem végez dobogón
  • leggyorsabb kör nélkül 8. vagy leggyorsabb körrel 9. lesz, Bottas pedig nem végez az első négyben
  • leggyorsabb kör nélkül 9. vagy leggyorsabb körrel 10. lesz, Bottas pedig nem végez az első ötben
  • leggyorsabb kör nélkül 10. lesz, Bottas pedig az első haton kívül végez, vagy 6. lesz, de nem futja meg a leggyorsabb kört
  • nem szerez pontot, Bottas pedig az első haton kívül végez

Hamilton számára biztató jel, hogy az eddigi 13 futamból mindössze kettő olyan eredmény született, amely a fent felsoroltak egyikének sem felel meg. Ez a kettő pedig az Osztrák és az Orosz Nagydíj, ahol Bottas nyert, a brit versenyző pedig nem tudta megszerezni a 2. pozíciót. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy Hamilton mindkét hétvégén két-két büntetést kapott.

Könnyen lehet, hogy Hamilton nem csupán a dobogós helyezést, hanem a hetedik vb-címér is ünnepelheti IsztambulbanForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Lars Baron

Ha a Mercedes pilótájának sikerül bebiztosítania a végső győzelmet, akkor pályafutása során hetedik alkalommal koronázzák meg, amivel beéri Schumachert, ráadásul megdönti az egy csapattal szerzett bajnoki címek számának rekordját. Azonban kettőjük közül a brit pilóta lesz az idősebb, amikor megszerzi a hetedik elsőséget, hiszen 2004-ben a német versenyző már az augusztusi Belga Nagydíjon lezárta ezt a kérdést.

Hamilton emellett további, kisebb jelentőséggel bíró rekordokat is elvehet Schumachertől. Megdöntheti az ugyanazzal a konstruktőrrel elért győzelmek számát (jelenleg mindketten 72-nél tartanak), valamint az ugyanazzal a márkajelzéssel ellátott motorral (53), illetve a különböző pályákon futott leggyorsabb körök (24) tekintetében is túlszárnyalhatja őt.

Hamiltonnal ellentétben a Mercedes ezúttal semmilyen csúcsot nem írhat át, de a címvédő így is fontos mérföldkőhöz érkezhet. Amennyiben ugyanis valamelyik pilótájuk megnyeri a Török Nagydíjat, a brackley-i istálló utoléri a 114 futamgyőzelemmel rendelkező Williamset és már csak a Ferrari (238) és a McLaren (182) lesz előttük. A grove-iak az 589. versenyükön érték el ezt a számot, összehasonlításképpen a Mercedes jelenleg 223-nál tart.

Hamilton vagy Bottas győzelme azonban még nem biztos, az viszont annál inkább, hogy a jelenleg Alfa Romeo néven működő Sauber története 500. F1-es hétvégéjén vesz részt Isztambulban. Ebbe a mostani mellett az a korszak is beletartozik, amikor a csapat többségi tulajdonosa a BMW volt. Az egyetlen győzelmüket is ebben az időben aratták Robert Kubica révén, a 2008-as Kanadai Nagydíjon.

Egyelőre a Renault a harmadik, de a Racing Point és a McLaren is csak 1 ponttal van lemaradvaForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Jennifer Lorenzini

A Red Bull szintén jubilál, hiszen az energiaitalosok Imolában teljesítették a 300. F1-es hétvégéjüket, most pedig minden bizonnyal a 300. versenyükön fognak szerepelni. A milton keynes-i istálló akár bebiztosíthatja a konstruktőri 2. helyet, de egyrészt ez valószínűleg nem most fog megtörténni, másrészt esetükben ez a pozíció a minimális elvárás.

Ami a középmezőny csapatait illeti, nekik egyelőre nincs okuk az ünneplésre, hiszen éppen ádáz csatát vívnak egymással. A 3. helyért a Renault, valamint az enstone-iaktól 1-1 ponttal lemaradó McLaren és Racing Point küzd, mögöttük pedig a Ferrari próbálja megtartani az összetettbeli 6. pozíciót a náluk eddig 14 egységgel kevesebbet gyűjtő, ám Imolában rendkívül biztatóan teljesítő Alpha Taurival szemben.

A Török Nagydíj programja

  • 1. edzés: péntek 9:00-10:30
  • 2. edzés: péntek 13:00-14:30
  • 3. edzés: szombat 10:00-11:00
  • időmérő: szombat 13:00-
  • verseny: vasárnap 11:10-

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Eredeti cikk

Comments are closed.