Fantasztikus hajrá: Kijutott az Eb-re a magyar válogatott!

2020.11.12.
Comments off
7 Views

A Bulgária elleni október, 3-1-es győzelmet követően a magyar válogatott az Európa-bajnokságra való kijutásért lépett pályára a zárt kapus Puskás Arénában Izland ellen.

Az 5. percben a vendégek előtt adódott az első nagyobb lehetőség: G. Sigurdsson bal oldali szöglete után Pálsson fejelt hat méterről kapura, Gulácsi védeni tudott. A 12. minutumban aztán egy hatalmas kapushiba után a vezetést is megszerezték az izlandiak: G. Sigurdsson végezhetett el szabadrúgást 19 méterről, jó helyről, lövését azonban úgy tűnt, Gulácsi könnyedén védeni tudja – e helyett a magyar kapus beejtette a hálóba a labdát (0-1). 16 percnek kellett eltelnie az első valamirevaló magyar lövésig, ekkor egy csel után Holender próbálkozott a bal oldalról, de Halldórsson kapusnak nem okozott gondot a hárítás. A játékrész felétől többet próbálkoztak a mieink, egy felívelés után Sallai fejese egy izlandi lábról pattant szögletre. Ezt Szoboszlai adta be a jobb oldalról, az érkező Orbán fejesét azonban a kapus védeni tudta.

A 29. percben azonban Finnbogason adott középre veszélyesen, Botka bevetődve mentett nagyot az érkező támadó elől. A félidő hajrájában előbb Kalmár buktatásáért kapott szabadrúgást a magyar válogatott 19 méterről, kissé balról. A labda mögé Szoboszlai állt, lövése azonban sajnos elkerülte a jobb felsőt. A ráadásban ismét Szoboszlai végezhetett el 30 méterről szabadrúgást, a nagy erővel kapura lőtt labda egy lábon megpattanva a jobb alsó felé tartott, de a kapus leért és védett.

A szünetben egyik együttes sem cserélt, az 52. minutumban aztán a mieink nagyon közel jártak az egyenlítéshez: Szoboszlai sarkazása után Szalai Attila lőtt ballal, a labda Pálsson lábán felperdült és kevéssel a kapu felett hagyta el a játékteret. Fél órával a vége előtt kettőt cserélt a koronavírusos Marco Rossit helyettesítő Cosimo Inguscio, Lovrencsics és Sigér érkezett a pályára, tíz percre rá pedig Nikolicsot is bevetette a magyar stáb. A 64. percben Szalai harcolt a labdáért, ami aztán Nagy Ádám elé került, ő pedig átesett Árnason lábán – a játékvezető nem ítélt büntetőt a véleményes eset után.

Meddő mezőnyfölényben játszottunk, de igazi helyzeteket nem tudtunk kialakítani, hiába érkezett a pályára Nego és Könyves is, nem volt átütőerő a magyar csapat játékában. Mentünk azonban előre, és valahogy kikapartuk az egyenlítést: Nikolics passza után egy izlandi védőről pattant a csereként beállt Nego elé a labda, aki pár lépésről a jobb alsóba lőtt (1-1)!

A folytatásban mindkét oldalon adódott még nagy esély, és a nagy rohanásból mi jöttünk ki jól: a 91. percben Szoboszlai indult meg egy kontrával, Könyves jól vitte el az emberét balra, így Szoboszlai 22 méterről tisztán lőhetett, a labda a bal oldali kapufáról vágódott a hálóba (2-1)!

Akadtak még izgalmak, végül azonban a meccs nagy részében csak küszködő, de nagyot harcoló magyar válogatott megtartotta az előnyt a mérkőzés egyes szakaszaiban a játékot tördelő izlandiak ellen, és kijutott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra!

Magyarország-Izland 2-1 (0-1)

Gólszerző: Nego (88.), Szoboszlai (91.) ill.G. Sigurdsson (12.)

Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics, 60.) , Kalmár (Sigér, 60.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 71.) – Szalai Á. (Könyves, 83.), Sallai

Izland: Halldórsson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – Sigurjónsson (Ingason, 87.), A. Gunnarsson (Slukason, 83.), G. Sigurdsson, J. Gudmundsson (Bödvarsson, 72.) – B. Bjarnason, A. Finnbogason (A. Gudmundsson, 72.)

Eredeti cikk

Comments are closed.