Jégkorong: Nagyon élveztem az első közös munkát a srácokkal – Sean Simpson

2020.11.08.
Comments off
11 Views

Hirdetés

„Nagyon elégedett vagyok azzal a munkával, amit az elmúlt héten végeztünk. De nyilván még sok a tennivalónk, hiszen ez csupán az első alkalom volt, amit együtt töltöttünk a válogatottnál. Ráadásul még sokan vannak, akiket az idény során meg kell néznünk, akik most nem lehettek itt. Ám ha csak az első hétről kell beszélnem, akkor nagyon nagyon elégedett vagyok, sikeres hetet zártunk. Jól mentek az edzések, a srácok élvezték, hogy együtt lehetnek. És nyertünk két meccset, kezdésnek ez jó. Tetszett a fiúk hozzáállása, remek emberek, akik büszkék arra, hogy az országukat képviselhetik. Öröm volt velük a munka. Jó kapcsolatot szeretnék kialakítani a srácokkal, és még jobbá tenni a csapatot – mondta az NSO Tv-nek a Svájccal világbajnoki ezüstöt nyerő kanadai szakember.  

MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 3–2 (0–1, 3–1, 0–0)
Tüskecsarnok, 595
 néző. V: Pálkövi Zs., Rencz, Soós, Kis-Király
MAGYARORSZÁG: BÁLIZS
Szirányi B., POZSGAI (1) – Garát (1), Szabó D. – Tóth Gergely, Vojtkó – WEHRS, Kiss D.
Nagy K., Nagy G., SOFRON I. 2 – Csányi, Bartalis, Magosi B. – Terbócs, Sarauer, Bodó – TÓTH RICHÁRD 1, VAS J. (2), Becze T.
Szövetségi kapitány: Sean Simpson
LENGYELORSZÁG: Kieler
Wajda, Michalowski – Gorny, Bryk – Kostek, Tomasik – Szurowski, Kameneu
MROCZKOWSKI 1, PAS (1), Krezolek – Sawicki, Walega, Urbanowicz – JEZIORSKI 1, Neupauer, Lyszczarczyk – Marzec, Starzynski (1), Przygodzki
Szövetségi kapitány: Róbert Kaláber
MESTERMÉRLEG
Sean Simpson:
 – Lengyelország ezúttal nagyon jól hokizott, kénytelenek voltunk módosítani a játékunkon, ugyanakkor tetszett a küzdőszellemünk és karakterünk. A játékosaink nevét már megtanultam, most a képességeik feltérképezése volt a lényeg. Elégedett vagyok a héttel és a két mérkőzéssel is.

STATISZTIKÁK
Kapusok: Bálizs 92.3%, ill. Kieler 88.0%
Kapura lövések 25 (7, 12, 6), ill. 26 (6, 11, 9)
Időkérés: –, ill.  50:33
Emberelőnyök: 5/1 (2/0, 2/1, 1/0), ill. 3/1 (–, 3/1, –)
Kiállításpercek: 10 (–, 6, 4), ill. 14 (4, 4, 6) 

Eredeti cikk

Comments are closed.