A roppant tartalékos MTK legyőzte a bajnoki címre törő Mol Fehérvárt

2020.11.07.
Comments off
5 Views

A nagyon tartalékos MTK hazai pályán 3–1-re legyőzte a bajnoki címre törő Mol Fehérvár FC-t a labdarúgó NB I 10. fordulójában.

Hirdetés

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

MTK–Mol Fehérvár 3–1 (Cseke B. 8. – 11-esből, Schön 62., Miovszki 65., ill. Stopira 87.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1356 néző. V: Bogár 

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Egymásnak estek a csapatok! Mintha a bajnoki cím lett volna a tét, olyan elánnal vetette magát a küzdelembe mindkét fél. Kemény ütközések, határozott becsúszások, sok futás, lüktető játék – ezt hozta a forduló szombat esti mérkőzésének első néhány perce. Mint ismert, az MTK Budapest az Újpesten – furcsa körülmények között – aratott győzelem (4–0) után várta a bajnokit, míg a Mol Fehérvár a Ferencváros elleni (1–1) rangadó után lépett pályára a Hidegkuti Stadionban.

A hazaiak az idényben megszokott hadrendben indítottak: a négy védő előtt három belső középpályás szerepelt, előttük pedig három csatár rohamozta a vendégek kapuját. A Mol Fehérvár ugyan négy középpályással kezdte a küzdelmet, ám a pálya középső részén nem voltak létszámhátrányban a kék-fehérek. Azért nem, mert a három csatár közül a két szélső rendszerint visszazárt a vonalak mentén, besegíteni a védekezésbe. Márton Gábor együttesében a középpályások közül Boban Nikolov volt a szűrő, ő helyezkedett legközelebb a belső védőkhöz, legelöl Nikolics Nemanja volt az ék, mögötte pedig Lyes Houri amolyan kötetlen szerepkörben szervezte a piros-kékek akcióit. A légiós próbált sokat mozogni, hogy mindig megtalálható legyen a labdával, hol a jobb, máskor a bal szélen tűnt fel, de a vonalak mellett Loic Nego és Funsho Bamgboye is sokszor megfordult a hazai tizenhatosnál.

Az agresszivitás, az azonnali visszatámadás gyorsan eredményt hozott. Viszar Muszliu még a saját büntetőterületén belül át akart venni egy labdát, de Bojan Miovszki ott termett, elpöckölte a labdát a védő elől, aki már csak szabálytalankodni tudott vele szemben: tizenegyes! A büntetőt Cseke Benjámin gólra váltotta, ám természetesen szó sem lehetett arról, hogy a Mol Fehérvár beletörődik a történtekbe. Funsho Bamgboye egyenlíthetett volna, közelről azonban nem találta el a kaput. Az iram nem csökkent és hatalmas ziccer adódott a házigazdák előtt, csakhogy Bojan Miovszki közvetlen közelről cél tévesztett.

Log into Facebook | Facebook

Fél óra elteltével rögzíthettük, hogy a labdát a Mol Fehérvár FC játékosai birtokolják többet, azonban a vendégek egy pillanatra sem nyílhattak ki, mert a három MTK-csatár folyamatos veszélyt jelentett a kapujukra. Az iram továbbra is átlagon felüli volt, mindkét fél játékosai sokat futottak, igaz, a mérkőzésnek ebben az időszakában már kevesebb gólhelyzetet láthattak a nézők – pontosabban egyet sem.

A második félidőben a Mol Fehérvár próbált gyorsítani a tempón, a vendégek fokozták a nyomást, és be is szorították ellenfelüket a tizenhatosa előterébe. Márton Gábor cserékkel igyekezett frissíteni: beküldte Ivan Petrjakot, majd Budu Zivzivadzét is, ám a gólok a másik kapuba estek.

És nem is akármilyenek!

Előbb Schön Szabolcs használta ki, hogy a fehérvári védők nem zavarják a labdaátvételben és abban sem, hogy a kapu felé forduljon, a szélső hatalmas gólt lőtt a felső sarokba (az akció egyébként úgy indult, hogy a tizenhat éves Biben Barnabás könnyedén elvette a labdát Lyes Houritól…). Néhány pillanatra megzavarta a látogatókat ez a gól, és ezt ki is használta az MTK: Bojan Miovszki, aki több helyzetet is elrontott korábban, jó ütemben érkezett, s a hálóba lőtt.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook | Facebook
Erre vajon ki számított?

Még több mint húsz perc hátra volt, a vendégcsapat ment tovább előre, a játék főleg a hazaiak térfelén folyt, de ezt a kék-fehérek nem nagyon bánták. Fegyelmezetten, szorosan védekeztek, és igyekeztek megbecsülni a megszerzett labdát. Mire lehet képes ekkora hátrányban a bajnoki címre törő Mol Fehérvár? Ez volt a hajrá legfontosabb kérdése. Nos, a szépítő gól összejött (Stopira), ám ez aligha vigasztalta a Fejér megyeieket, miközben az MTK Budapest csapatába beállt Lencse László – a 200. NB I-es mérkőzésén. Az MTK jobban futballozott, így ha a győzelme meglepőnek tűnhet is, semmiképpen sem érdemtelen.

Log into Facebook | Facebook

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS 
  1. Ferencvárosi TC 7 5 2 15–4 +11  17
  2. Paksi FC 10 5 2 3 21–16 +5  17
  3. Mol Fehérvár 9 4 4 1 22–14 +8  16
  4. MTK Budapest 10 4 3 3 17–14 +3  15
  5. Budafoki MTE 8 4 1 3 13–13 0 13
  6. Kisvárda 8 4 1 3 11–12 –1  13
  7. Puskás Akadémia 10 4 6 13–21 –8  12
  8. Zalaegerszegi TE 9 3 2 4 17–18 –1  11
  9. Diósgyőri VTK 9 3 1 5 14–14 0 10
10. Újpest FC 10 3 1 6 11–24 –13  10
11. Budapest Honvéd 9 2 3 4 14–15 –1  9
12. Mezőkövesd 9 2 2 5 8–11 –3  8
NB I, 2020–2021, 10. FORDULÓ
  TV HELYSZÍN  NÉZŐSZÁM JÁTÉKVEZETŐ
NOVEMBER 6., PÉNTEK
DVTK–Újpest 3–0 – JÁTÉK NÉLKÜL Miskolc, DVTK Stadion  
NOVEMBER 7., SZOMBAT
Paks–Puskás Akadémia 6–2   Paks, Városi Stadion 1089 Antal Péter
Budafoki MTE–Bp. Honvéd – ELHALASZTVA!   Budapest, Budafoki MTE Sporttelep    
MTK–Mol Fehérvár 3–0   Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion  1356 Bogár Gergő
NOVEMBER 8., VASÁRNAP
14.30: ZTE–Kisvárda M4 Sport Zalaegerszeg, ZTE Aréna   ?
17.00: Ferencváros–Mezőkövesd M4 Sport Budapest, Groupama Aréna   ?
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

Eredeti cikk

Comments are closed.