Jégkorong: a válogatott lengyelveréssel tért vissza kilenc hónap után a jégre

2020.11.05.
Comments off
6 Views

A magyar jégkorong-válogatott 5–2-re legyőzte a lengyel csapatot felkészülési mérkőzésen a Tüskecsarnokban – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

Hetényi Zoltán a második harmadban több nagy védéssel járult hozzá a válogatott sikeréhez (Fotó: Szabó Miklós)

A két együttes korábban 61 alkalommal találkozott, 6 döntetlen és 32 vereség mellett 23 magyar siker született. Legutóbb tavaly novemberben Gdanskban 2–0-ra nyert a magyar válogatott – emlékeztetett az MTI.

A távirati iroda beszámolója hozzáteszi, a nemzeti csapat február 9-e, a nottinghami olimpiai selejtező után lépett ismét jégre. Ezen a találkozón mutatkozott be a magyar kispadon a svájci válogatottal világbajnoki ezüstérmes kanadai-brit Sean Simpson.

A jól kezdő házigazda az első harmad közepén szerzett vezetést, a kapu mögül visszakanyarodó Magosi Bálint húzta be a korongot, majd még a nyitó felvonásban Bartalis István érkezett távolról, és pontosan fejezte be a támadást – írta a hírügynökség.

A második húsz perc emberhátrányos lengyel góllal indult, a magyar csapat legjobbjának megválasztott Hetényi Zoltánnak ezt követően is több védést is be kellett mutatnia. A harmad második felében ismét átvette a kezdeményezést a magyar válogatott: Becze Tihamér közelről szerzett gólt. A lengyelek azonban egy egyéni megmozdulással kisvártatva visszaállították az egytalálatos különbséget, így a csapatok 3–2-es magyar vezetéssel vághattak a záró játékrésznek. Ebben emberelőnyben Nagy Gergő élt a kínálkozó lehetőséggel és célzott pontosan, majd szűk négy perccel a végső dudaszó előtt Szirányi Bence precíz lövése állította be a végeredményt.

A két együttes szombaton 14.10-től ismét megmérkőzik a Tüskecsarnokban – tette hozzá az MTI.

Hirdetés

JÉGKORONG
FÉRFI TIPPMIX NEMZETEK TORNÁJA

MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG
5–2 (2–0, 1–2, 2–0)
Tüskecsarnok, 550 néző. V: Babic, Berger, Muzsik, Nagy A.
MAGYARORSZÁG: HETÉNYI Z.
SZIRÁNYI B. 1, Pozsgai (1) – GARÁT (1), SZABÓ D. (1) – Tóth Gergely, Varga A. – Wehrs (1), Kiss D.
Nagy K., NAGY G. 1 (1), Sofron I. (1) – Csányi, BARTALIS 1, MAGOSI B. 1 – Miskolczi, Sarauer, Bodó – BECZE T. 1, Vas J. (1), Terbócs
Szövetségi kapitány: Sean Simpson
LENGYELORSZÁG: Murray
Wajda, Michalowski – GORNY, BRYK 1 – Kostek, Tomasik – Horzelski, Kameneu
Mroczkowski, Pas, Krezolek – Sawicki, Walega, URBANOWICZ (1) – Jerziorski, Neupauer, Lyszczarczyk – Marzec, Starzynski, PRZYGODZKI 1
Szövetségi kapitány: Robert Kalaber
Kapura lövések: 48–43
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Sean Simpson: – Amit a füzetembe jegyzeteltem, az csak a harmadszünetekre vonatkozik, emlékeztetők, illetve a játékosoknak fontos információk. Az első harmad rendben volt, a második kevésbé, ezért utána azt mondtam a srácoknak, hogy legyen a harmadik a legjobb! A mérkőzés közepén a lengyelek bizonyították, hogy jó csapatuk van, de azért a végére összeszedtük magunkat. A megelőző edzések nagyon jól mentek, ám ez volt az első meccsünk, ennyi idő alatt nem lehet mindent rendbe tenni – ugyanakkor elégedett vagyok.

Eredeti cikk

Comments are closed.