Kvjat kiakadt az imolai szigorra, a pilóták kavicságyakat akarnak

2020.11.01.
Comments off
7 Views

Danyiil Kvjat „baromságnak” nevezte, hogy ismét köridők tucatjait törlik a pálya határát jelölő fehér vonal átlépése miatt. Az orosz pilótának megvan a javaslata arra is, hogy miként lehetne ezt elkerülni.

Ahogy a szezon során már többször, az Emilia Romagna Nagydíjon is a figyelem középpontjába került a pályaszélesítés és az emiatt törölt időeredmények, amelyekből a szabadedzésen és az időmérőn is jócskán akadt. Az FIA ráadásul egy harmadik kanyarban is elkezdte monitorozni a pálya határait, miután a szombat délelőtti gyakorláson összesen 60 köridőt törölt a 9-es és a 15-ös kanyar kiszélesítése miatt.

Többeknek is gondot okozott, hogy a fehér vonalon belül maradjanakForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A jelenség az időmérőre sem szűnt meg, ráadásul kulcspillanatokban is többen hibáztak. Jóllehet, ekkor már csak nyolc köridőt vettek el, de például a Q1-ben Valtteri Bottasnak és Alexander Albonnak is azért kellett elhasználnia egy második szett gumit, mert mindkettejüknek törölték a korábbi körét; Sebastian Vettel egy helyet veszített a rajtrácson, mert neki a Q2-es legjobb ideje veszett oda; a Q3-ban pedig ismét Albon került bajba, miután az első gyorskörének idejét annulálták. Ezen kívül még Lewis Hamiltonnak is volt egy törölt ideje.

A Portugál Nagydíjon időbüntetéseket is osztottak ki a pálya többszöri kiszélesítése miatt. Az eddig látottak alapján az Emilia Romagna Nagydíjon sem lenne meglepő ilyesmi.

Az időmérő edzés után több versenyző is hangot adott nemtetszésének a jelenlegi helyzet miatt. „Nincs szükségünk ezekre a fehér vonalakra. Régi vágású kavicságyak kellenek, amelyeknél ha kiszélesíted a pályát, akkor kicsúszol, enélkül az »átlépte a fehér vonalat vagy nem lépte át« baromság nélkül – fakadt ki Danyiil Kvjat. – Ez az egész eléggé felidegesít, mivel a versenyzés nagy részét megöli egy ilyen nagyszerű pályával együtt. Ez a probléma.”

A pilóták a szabadedzés utáni, alap esetben pénteken megtartott versenyzői eligazításon közölték aggályaikat Michael Masi versenyigazgatóval, aki tisztázta, hogy melyik kanyarban pontosan mi a határ.

Kvjat mindenhová kavicságyat tenneForrás: Getty Images/MIGUEL MEDINA/Miguel Medina

Azzal a versenyzők is tisztában vannak, hogy a pályáknak például motorversenyzésre is alkalmasnak kell lenniük, sok esetben ezért olyan az adott kialakítás, amilyen, Kvjat azonban mondott egy példát olyan helyszínre, ami szerinte sokkal jobb volt ilyen szempontból, mégis rendeznek rajta MotoGP-futamokat is.

Tudjuk, hogy a pályáknak más sorozatokat is figyelembe kell venni a bukóterek kialakításánál, Mugellóban azonban nem volt ezzel gond, ott egyszerűen kavicságy jött a kerékvető után. – mutatott rá az orosz. – Szerintem a legtöbbünk egyetértene abban, hogy ez a legjobb megoldás, de sajnos nem minden pálya ilyen. Valószínűleg jobb megoldást kell keresnünk.”

A másik Alpha Taurit vezető Pierre Gasly egyetértett csapattársával a kavicságy kérdésében, ő ugyanakkor kicsit finomabban adta elő a véleményét, mondván addig nincs gondja, amíg világosak a határvonalak. „Mindig ugyanaz a nóta, akár a kerékvető, akár a fehér vonal jelenti a határt. Szerintem minden alkalommal le kell folytatnunk ezt a párbeszédet. A legfontosabb tisztázni, hogy mit tehetünk, mert utána adott lesz, hogy mik a határok, amelyek végtére is mindenkinek ugyanazok. Onnantól a mi dolgunk, hogy tiszteletben tartsuk ezeket.”

Néha úgy érezzük, hogy jobb lenne egyszerűen kavicságyat használni, és aki túl messzire megy, az saját magát bünteti meg. Nyilván ezekkel a bukóterekkel nehezebb megítélni. Nekem ugyanakkor nincs bajom ezzel, amíg világosak a határok és mindenki számára ugyanazok.”

A régi vágású imolai pályán sok a kavicságyas bukótérForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Joe Portlock

Az időmérőn is több körében is túl messzire menő Alex Albon már a csapatrádióban hangot adott a pályaszélesítés miatti köridőtörlés iránti nemtetszésének, majd az időmérő után is arról beszélt, hogy szerinte nem lenne szükség ilyen szigorra.

„Egy kissé furcsa ez, mert a pályák nyilván alkalmasak arra, [hogy kiszélesítsük a kanyarokat]. Biztos vagyok benne, hogy az emberek azt fogják mondani, hogy a pilótáknak tiszteletben kell tartani a határokat, de nagyon nyomjuk neki, ezek az autók pedig annyira jól vannak megépítve, hogy alapvetően semmilyen kockázata nincs annak, ha szélesre megyünk, csak köridőt nyerünk vele. Az ember minél közelebb kerül a fehér vonalhoz, annál gyorsabb lesz. – ecsetelte a Red Bull versenyzője. – Nem a következetlenség az idegesítő, hanem az, hogy különböző kanyarokban különböző dolgok vannak a pálya szélénél. Nyilván megértem, hogy például a motorversenyekhez is alkalmas kell legyen, úgyhogy nem akarom megmondani, hogy miként csinálják, de szerintem a nézőknek is kissé frusztráló, hogy ennyi köridőt törölnek.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Eredeti cikk

Comments are closed.