A foci mindenkié: óriási lehetőséget kapott egy hallássérült kisfiú

2020.10.30.
Comments off
9 Views

A klubot ifjabb Fekete László, 

a legendás újpesti játékos, az 1979-ben európai ezüstcipős Fekete László fia hozta létre 2017 végén.

A korábban szintén futballozó szakember tanulmányai során ismerkedett meg a jelnyelvvel, akkor határozta el, hogy alapít egy olyan egyesületet, ahol heti rendszerességgel tartanak labdarúgó-specifikus képzéseket hallássérült gyerekeknek.

Meséltem édesapámnak, hogy mennyi hallássérült srácot látok focizni nap mint nap, de nincs lehetőségük arra, hogy szervezetten vegyenek részt edzéseken.

Közösen találtuk ki, hogy indítunk egy focisulit, amellyel segítünk nekik, de sajnos pár hónappal később elment, így végül nélküle indítottam el. De fentről így is nagyon sokat segít” – mondta lapunknak az egyesület elnöke.

Az edzéseken kívül számos közösségi eseményt, valamint labdarúgással kapcsolatos programot is szerveznek a gyerekeknek, akik többször voltak már a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésein is. 

Sőt, az új Puskás Aréna megnyitóján az Uruguay elleni találkozón a játékosokat is ők kísérték a pályára.

Hasonlóan örök élményt köszönhettek a nemzeti együttes támadójának, 

Szalai Ádámnak is, aki a 2018. novemberi, Finnország elleni Nemzetek Ligája meccsen lőtt gólja után a siketek egyezményesített kézjelével ünnepelt,

és az Ezüstcipő alapítványnak ajánlotta a találatot.

Gólomat a #Ezustcipo alapítványnak ajánlom ahol hallássérult gyerekeket tanítanak focizni!🤘 Hajrá Magyarország🇭🇺⚽️ Köszönjük a hangulatot🙏

Közzétette: Szalai Ádám – 2018. november 18., vasárnap

„Természetesen országszerte vannak csapatok, akadémiák, ahol futballoznak hallássérült gyerekek – mondta Fekete László. – Így ismerkedtem meg a gyulai Vass Dániellel, aki a Grosics Akadémia növendéke, 9 éves, nagyothalló, de a halló gyerekekkel tanul és sportol. Mindkét területen hatalmas tehetség, az iskolában kitűnő tanuló, a pályán pedig kiemelkedik az ép társai közül is. Viszont sokszor hátrányban van, mivel nem mindig érti az edzője utasításait, így megpróbáltunk segíteni neki, és szerencsére sikerült.

Dani kapott egy speciális, zajszűrős bluetoothos hallókészüléket, amelyhez egy kis tollszerű mikrofon is tartozik. Ez az edzőjénél van, az eszköz pedig a kisfiú fülében, így tökéletesen hallja őt.

Ennek segítségével, valamint a szorgalommal és alázattal, ami jellemzi őt, nagyon szép pályafutás várhat rá, akár az NB I.-ig is eljuthat.”

Dani a válogatott mezében vette át azt az eszközt, amely a tanulásban és a fociban is segíti őt a jövőben

Dani a válogatott mezében vette át azt az eszközt, amely a tanulásban és a fociban is segíti őt a jövőben

Dani esete nem lenne egyedülálló a magyar labdarúgás történetében, hiszen az

ötszörös válogatott Takács Ákos a Ferencvárossal kétszer nyert bajnokságot és kétszer Magyar Kupát.

Természetesen ő az igazi példa a kis focista életében, többek között erről is mesélt az Indexnek Dani édesapja, Vass Zoltán. „Biztos vagyok benne, hogy ez az eszköz nagyon sokat fog segíteni Daninak mind az iskolában, mind a fociban. Tisztábban fogja hallani a tanárát, és a hatótávolsága miatt már nem kell mindig az első sorokban ülnie. 

Az edzéseken, ugye, nagyobb a zsivaj, kiabálnak a gyerekek, így viszont az edző hangjára tud majd koncentrálni és az utasításaira figyelni, ettől remélhetőleg még jobb lesz a játéka.

Dani foci iránti szeretete egyébként talán akkor kezdődött, amikor kiskorában mindig megnézte velem a tv-közvetítéseket. Aztán az egyik nap azzal jött haza az oviból, hogy szeretne ovifocira járni, 5 éves kora óta pedig a gyulai Grosics Labdarúgó Akadémia játékosa. Én is nagyothalló vagyok, de nekem nem voltak olyan lehetőségeim, mint neki, ezért csak amatőr szinten fociztam gyerekkoromban, így a családban ő az úttörő.  

Elfogult apukaként szinte minden tornára és meccsre elkísérem, érezhetően folyamatosan fejlődik, több poszton is játszott már. Erőssége a gyorsaság, valamint a szélsőjáték, nagyon jók a beadásai, de mostanában balhátvédként is remekel. 

Szeretné végigjárni a korosztályokat és profi futballistává válni, viszont nem Cristiano Ronaldo vagy Messi játéka ösztönzi, hanem Takács Ákosé, aki szintén hallássérült, mégis játszott a Fradiban, a Honvédban és a Győrben is. 

Mindig azt mondja, hogy ha Ákosnak sikerült, akkor neki is sikerülhet.

Természetesen a lehetőségeinkhez mérten mindenben támogatjuk, a fociban és a tanulásban is.”

A Magyarország–Uruguay találkozón Dani Brian Lozanót kísérte a pályára

A Magyarország–Uruguay találkozón Dani Brian Lozanót kísérte a pályára

„A Puskás Aréna megnyitóját extázisként élte át, testközelből láthatta a magyar válogatott játékosait, valamint olyan szupersztárokat, mint Luis Suárez, vagy Edinson Cavani. 

Ő egyébként Brian Lozanót kísérte be, és azt mondta, hogy a pálya talaja, amire ráléphetett, valami különlegesen puha volt.”

Megkerestük Dani edzőjét is a Grosics Akadémián, Kádár László így jellemezte őt: „A korához képest rendkívül technikás játékos, nagyon gyors, kevés ilyen tehetséges fiú fordult meg nálunk. Annak fényében, hogy Dani hallássérült, ez szinte hihetetlen, nagy karrier várhat rá. Nagy segítség lesz ez az új eszköz, amivel közvetlenül tudok majd kommunikálni vele, mert tudjuk, milyenek a gyerekek, sokszor elkalandozik a figyelmük, az ő helyzete pedig kifejezetten nehéz.

Hiába 9 évesek, már tanuljuk az alapokat, hogyan megyünk a labda felé, hogy tolódunk, és néha nem érti minden szavamat.

Hat mezőnyjátékossal és egy kapussal játszik az ő korosztálya, Dani pedig afféle univerzális játékos, remekül lát a pályán, úgyhogy irányítót is tud játszani, de nagyon gyors, jól cselez, így a széleken is hasznos tagja a csapatnak. Mostanában pedig védő is volt, ami talán amiatt kedvező számára, mert hátrafelé nem kell figyelnie, ő indíthatja a támadásokat. Amennyire ugyanis a hallása miatt hátrányban van, a látásával kompenzál, a térlátása jobb a többiekénél. Egyelőre heti három edzésünk van, imád focizni, ha tehetné, szerintem mindennap játszana.

Van egy kishúga, mindig elkíséri az apukáját, ha sétálnak érte délután az oviba – természetesen ő labdával megy, és a házuktól az oviig, valamint a hazafelé úton is dekázik.

Ha megmarad benne ez a szeretet és elhivatottság a foci iránt – márpedig miért ne maradna – akkor tényleg szép jövő elé néz!”

Hogy valóra válik-e Dani álma, és Takács Ákos után ő lesz-e a következő NB I.-es hallássérült futballista, az még a jövő zenéje. A tehetsége és a szorgalma azonban a jelek szerint egyértelműen megvan hozzá, most pedig már az eszköze is, így semmiben nem szenved hátrányt majd a társaihoz képest. A foci ugyanis mindenkié!

 

Eredeti cikk

Comments are closed.