Az Arsenal játékosai sem értik, Arteta miért száműzte Özilt

2020.10.27.
Comments off
5 Views

Az Arsenal-drukkerek őszinteséget érdemelnek, nem pedig azt, amit Mikel Arteta hangoztat. Ha valaki mond valamit, mondjon igazat. Ha nem mond, akkor inkább ne is beszéljen

– mondta az ESPN-nek adott interjújában Erkut Sogut, Mesut Özil ügynöke.

Sogut arra reflektált, hogy korábban az Arsenal menedzsere kihagyta a csapat Premier League- és Európa-liga keretéből Özilt, majd önmagát hibáztatva ennyit mondott: 
„Cserben hagytam Mesut Özilt, nem tudtam kihozni belőle a maximumot. A döntésem teljes mértékben szakmai alapú.”

Az ügynök szerint azonban Arteta hazudik és valami más állhat a mellőzés hátterében. Több Arsenal-játékossal is beszélt, akik egyöntetűen állították: 

Özil rengeteget dolgozik az edzéseken, ráadásul jól is teljesít, ő a csapat egyik legjobbja, ezért sem értik, miért száműzte Arteta.

A világbajnok középpályást 2014-ben igazolta le az Arsenal 42 millió fontért, ami akkor klubrekordnak számított, heti 350 000 fontos fizetése pedig szintén a legmagasabb volt. 

Özil az előző szezonban szorult ki a csapatból, a PL-ben mindössze kétszer játszott végig egy mérkőzést, köszönhetően egy tavaly nyári rablótámadásnak, valamint lassan gyógyuló hátsérülésének. Aztán egy rosszul sikerült Instagram-poszt után (Kínát bírálta, amiért elnyomja az újgur közösséget) megromlott a viszony közte és a klub között, amely hivatalos közleményben határolódott el Özil álláspontjától. 

Ezzel együtt márciusig ott volt a csapatban, aztán áprilisban, amikor a klub a koronavírus-járvány miatt 12,5%-kal csökkenteni akarta a fizetéseket, ő nemet mondott és megkérdőjelezte az így keletkező összeg felhasználását. 

Amikor a PL újrakezdődött, Arteta már nem küldte pályára, ahogy a kupában sem, amit végül megnyert az Arsenal. 

A klub később újabb gazdasági megszorításokat vezetett be, 55 alkalmazottat elküldött, többek között a Jerry Quyt, aki 27 éve alakította az Ágyúsok kabaláját, Gunnersaurust. Özil később felajánlotta, hogy amíg ő az Arsenal játékosa, addig állja Quy bérét.

“Ezekből a lépésekből is látszik, milyen klub az Arsenal. Az FA-kupa győzelem után kirúgnak 55 embert, aztán 45 millió fontért leigazolják Thomas Parteyt. Mesutnál is csak azt szeretnék elérni, hogy távozni akarjon, ő azonban hűséges a klubhoz. Voltak ajánlatai, mehetett volna bárhova, de ő kitart az Arsenal mellett, a méltatlan bánásmód ellenére is” – mondta Sogut.

(ESPN)

Eredeti cikk

Comments are closed.