„Nem az eredményességről kell szóljon ez az idény, hanem hogy egyáltalán végig tudjon menni”

2020.10.19.
Comments off
22 Views

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabda Szövetség (MKOSZ) elnöke szerint a pandémia miatt az idei szezon nem az eredményességről, hanem a sportág életben tartásáról szól.

Az MKOSZ vezetője hétfőn az M4 Sport Sporthíradóban azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a két héttel ezelőtt megkezdődött férfi és női bajnokságban több mérkőzést nem tudtak megrendezni játékosok és stábtagok pozitív koronavírustesztjei miatt. Ennek kapcsán azt a választadta Szalay, hogy csak úgy tudják életben tartani a sportágat, ha vannak meccsek.

Nem az eredményességről kell szóljon ez az idény, hanem arról, hogy egyáltalán végig tudjon menni. Mert ugyanúgy a vírusjárvány hat rá, mint az előzőre. Aki úgy gondolja, hogy az eredményességről szól, az téved. A járványhelyzet ismeretében nem játék ez az időszak, és aligha az lesz a bajnok, aki gondolta. Lesz még lehetőség arra, hogy egészséges időszakban éljük meg a kosárlabdát

– mondta a MKOSZ első embere.

Szalay szerint néhány héten belül eldől, milyen irányt kell venniük, az elnökségnek szükséges-e változtatnia a bajnoki kiíráson, vagy a terveik szerint a válogatott szünetében pótolni tudják az elmaradt összecsapásokat. Az elnök szerint túl sok  fertőzött esetén amerikai mintára buborékba kerülhetnek a csapatok. Addig is a klubok fiataljaival, az U23-as és az U20-as csapatok játékosaival lehet pótolni az első csapat keretéből kieső kosarasokat.

Kiemelt kép: hunbasket.hu

Eredeti cikk

Comments are closed.