Kajak-kenu vk: Korisánszky és Kiss döntős 500 méteren

2020.09.27.
Comments off
18 Views

Újabb két hazai egység tette biztossá helyét a döntőben a szegedi kajak-kenu világkupa vasárnapi reggeli programjában.

Hirdetés

A záró nap reggelén rendezett középfutamokban öt hazai hajó volt érdekelt, mindegyiknek az első három között kellett célba érnie a továbbjutáshoz. Közülük csak kettőnek sikerült ezt teljesítenie, a kenus Zombori Dominik (6. hely) és Szőke Attila (7.), valamint a Béke Kornél, Balogh Gergely, Szendy Maximilián, Vajda Bence összeállítású 500 méteres kajak négyes (7.) kiesett. C–1 500 méteren ugyanakkor mindkét magyar készülhet a fináléra: Korisánszky Dávid megnyerte középfutamát, Kiss Balázs pedig nagy csatában harmadik lett.

A gyorsasági szakágban az idén ez az egyetlen felnőtt nemzetközi verseny, 33 ország több mint 400 sportolója vesz részt rajta. A járványügyi szabályok és korlátozások ellenére, illetve azok szigorú betartása mellett szurkolók is lehetnek a Maty-éren.

A záró napon 16 döntőt rendeznek.

Eredeti cikk

Comments are closed.