NB I: Rebrov szerint a Fraditól jobb játékra lesz szükség, Feczkó 110 százalékban bízik– ezt várják az edzők

2020.06.07.
Comments off
30 Views

ZTE – Puskás Akadémia, 18:55

Márton Gábor (ZTE): – A kényszerszünet utáni, múlt heti jó rajtot követően fontos, hogy a folytatásban is így teljesítsünk, így vasárnap is győzni szeretnénk. Azzal, hogy a tabellán a 8. helyre léptünk előre, csak annyiban változott a helyzet, hogy már a saját kezünkben van a sorsunk, de továbbra is nyernünk kell a meccseket a célunk eléréséhez. A Puskás Akadémia nem véletlenül áll előkelő helyen a bajnoki táblázaton, masszív, jó csapat, minőségi játékosokkal rendelkeznek a támadóharmadban is, de máskor is megbirkóztunk már ilyen feladattal. Bízom benne, hogy vasárnap azt az énünket mutatjuk majd, amelyik bármelyik ellenféllel felveszi a versenyt. (ztefc.hu)

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): – Úgy vélem, a Zalaegerszeg jobb erőt képvisel annál, mint hogy kiesési gondjai legyenek. Számomra nagyon szimpatikus felfogásban futballoznak, tetszetős támadófocira törekednek, ez így volt Dobos Barnánál, és így van Márton Gábornál is. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az elmúlt fordulóban 6–0-ra nyertek Kaposváron, ami egészen biztosan feldobta őket, és nagy lökést adhat nekik a továbbiakban is. Ugyanakkor bízom benne, hogy mi is minden szempontból felkészülten futunk ki erre a számunkra is nagyon fontos mérkőzésre, és győztesen távozunk a ZTE Arénából. (pfla.hu)

Ferencváros – Diósgyőr, 21:05

Sergei Rebrov (Ferencváros):Már nem az elmúlt három mérkőzéssel foglalkozunk, hanem a következőkkel, hiszen fontos meccsek várnak ránk a bajnokság hajrájában. Nekünk most nem a tabellával vagy a múlttal, hanem azzal kell foglalkozunk, hogy a következő mérkőzéseken minél kevesebb hibát kövessünk el. Amikor nem nyerünk, mindig igyekszünk megtalálni a sikertelenség okát, de tudjuk, hogy a célunk eléréséhez vezető legrövidebb út az, ha minél kevesebb pontot veszítünk a folytatásban. A korábbiakhoz képest rengeteget javult a DVTK, bizonyára nem véletlenül áll a tabella negyedik helyén. Az biztos, hogy részünkről jobb, eredményesebb játék kell majd, mint legutóbb. Hazai pályán egyértelműen a három pont megszerzése lesz a célunk, nagyon fontos volna számunkra, hogy újra győzni tudjunk. (fradi.hu)

Feczkó Tamás (DVTK):Ha eredményesek szeretnénk lenni, akkor csapategységre lesz szükséges az FTC ellen is, de ahhoz, hogy pontot raboljunk, mindenkinek 110 százalékot kell nyújtania. Az is tény azonban, hogy nem lehetünk lélektanilag ugyanolyan állapotban, mint márciusban, akkor 11-12 hetet dolgoztunk folyamatosan, most viszont még csak az 5. hétnél járunk. A befektetett és az elvégzett munka között jelentős a különbség a mostani és a koronavírus-járvány előtti időszakban. (dvtk.eu)

Eredeti cikk

Comments are closed.