DVSC: Olyan a kötődésem, hogy nem hozhattam más döntést – Kondás

2020.06.07.
Comments off
35 Views

Hirdetés

Kondás Elemérnek hat forduló alatt kellene csodát tenni a Lokival (Fotó: Szabó Miklós)

– Nagy fába vágta a fejszéjét…
– Valóban nagyon nehéz feladat vár ránk, de olyan a kötődésem a DVSC-hez, hogy nem hozhattam más döntést.

– Mennyit gondolkodott, amikor megcsörrent a telefonja, és Szima Gábor felajánlotta, legyen a Loki edzője?
– Sokat nem hezitáltam. Huszonhét évvel ezelőtt kerültem a Lokihoz, itt lettem élvonalbeli játékos, majd NB I-es edző, érthető, ha úgy éreztem, kötelességem elvállalni a feladatot. Biztos vannak olyanok, akik nem örülnek ennek. Lehet engem szeretni, vagy nem szeretni, de ezzel nem szeretnék foglalkozni, mert szerintem aki segíteni tud, annak most a csapat mellé kell állnia. Mondhattam volna nemet, lett volna más út előttem, de ha így teszek, és a DVSC kiesik, akkor nem tudtam volna tükörbe nézni. Bár nem itt születtem, debreceninek érzem magam, s azóta, amióta idekerültem, a csapat megszakítás nélkül az élvonalban szerepel, most pedig segítségre szorul. Ha azt mondták volna, menjek ki és vonalazzam fel a pályát, mert arra van szükség a bennmaradáshoz, azt is elvállaltam volna.

VASASTÓL VASASIG

Kondás Elemér (56) eddig 162 NB I-es mérkőzésen irányította a DVSC-t, 86 győzelem, 44 döntetlen és 32 vereség a mérlege. Irányításával az együttes a 2011–2012-es idényben veretlenül lett aranyérmes, s a 2013–2014-es kiírásban is az első helyen végzett. A Magyar Kupát 2012-ben és 2013-ban nyerte meg a piros-fehérekkel. Érdekesség, hogy az első és a legutóbbi meccsén is a Vasas volt az ellenfél: 2011. április 23-án a Fáy utcában 5–1-re nyert a DVSC, míg 2016. július 24-én az angyalföldiek győztek 3–1-re az Illovszky Rudolf Stadionban, ekkor menesztették Kondás Elemért.

– Nemcsak a Kaposvár ellen elveszített két pont fájhat a Lokinál, a közvetlen riválisok is nyertek, ezzel még nehezebbé tették a Debrecen helyzetét.
– Valóban nem úgy alakultak az eredmények, ahogy nekünk ideális lett volna, de nem szabad ezzel foglalkozni. Hat meccs van hátra a bajnokságból, meg kell kezdenünk a felzárkózást. Minden egyes pontra, minden gólra hatalmas szükségünk lesz!

– Kedden mindjárt kulcsmeccs vár a DVSC-re az Újpest FC otthonában. Sok ideje nem lesz a felkészülésre…
– A Megyeri úton hatpontos meccset játszunk, amely nagyon fontos lesz mindkét csapat számára. S ugyanilyen fontos lesz minden meccs, senki sem adja olcsón a bőrét.

– Találkozott már a játékosokkal. Milyen állapotban van a csapat?
– Érezhetően megfogta a játékosokat az elmúlt időszak sikertelensége, különösen a pénteki mérkőzés hagyott mély nyomokat a fiúkban. Azonban akkor lenne baj, ha nem így lenne, ha nem érdekelné őket, ami történt. Mentálisan kell kimozdítani a holtpontról az együttest. Segíthet az új arc, az új hang.

 DOMBI TIBOR A STÁBBAN

A Kaposvár elleni hazai 1–1-es döntetlen után döntött úgy a DVSC vezetősége, hogy Vitelki Zoltán helyett Kondás Elemérre bízza a kiesés ellen harcoló csapat irányítását. Az előző szakvezető egyik segítője, Kriston István is távozott, helyére a debreceni klublegenda, Dombi Tibor került. Maradt a szakmai stábban a másodedző Igor Bogdanovics, a kapusedző Erdélyi Miklós, az erőnléti edző Száraz Ádám és a videoelemző Cserháti Levente.

– Bekerült a szakmai stábba egykori csapattársa, majd tanítványa, Dombi Tibor. Miért esett rá a választása?
– Hiteles embert szerettem volna magam mellé, Tibi pedig az. Ő is huszonhét évvel ezelőtt játszott először NB I-es meccset a Lokiban, ő viselte a legtöbb bajnoki találkozón a klub mezét. Neki is szívügye, hogy bent maradjon a csapat, s ezt kell megértetni a játékosokkal is.

– Ugyancsak beugróként, a bajnokság hajrájában debütált első osztályú edzőként kétezertizenegy tavaszán, és akkor hatmeccses veretlenségi sorozattal kezdett. Most éppen hat forduló van hátra a bajnokságból…
– Így van, akkor első körben hét meccsre kértek fel, s ebből az első haton veretlenek maradtunk, úgy, hogy ötször idegenben léptünk pályára. Igaz, akkor nem volt ilyen kritikus helyzetben a csapat.

– A hét meccset további százötvenöt követte két bajnoki címmel és két MK-győzelemmel megfűszerezve.
– Igen, valóban szép lett a folytatás.

– Ilyen szezonja talán még sohasem volt futballedzőnek, dolgozott az NB III-ban, az NB II-ben, most pedig a legmagasabb osztályban.
– A harmadik vonalban, a DEAC-nál jól sikerült minden, egy osztállyal feljebb, az ETO-nál vegyes volt a kép, majd közbejött a járvány. Remélem, ez a mostani megint sikeres periódus lesz.

– Esett szó az esetleges folytatásról?
– Nem, most csak ez a hat mérkőzés a fontos. Sőt, egyelőre csak a keddi…

Eredeti cikk

Comments are closed.