Lapszemle: „Volt, amikor az NS 100 évvel megelőzte a korát” – Index

2020.06.06.
Comments off
40 Views

Az 1920-as Nemzeti Sport korát megelőző grafikáiról írt az Index, amely Bátorfy Attila, az ELTE média- és sajtógrafika-tanárának angol nyelvű összeállítását szemlézte a száz évvel ezelőtti újításról, amelyet aztán jeles külföldi lapok is átvettek.

„A magyar sportlapnál már az 1920-as években is használtak olyan adatábrázolást, ami főleg az internetkorszakban lett aztán általános. Mint kiderült, az NS három ábrával is forradalmasította a mérkőzések tudósítását” – áll az index.hu cikkében.

Hirdetés

Az egyik újítás a meccsek alakulásának hullámszerű grafikája, amelyet először 1922-ben a Magyarország–Ausztria (1–2) felkészülési mérkőzés tudósításában alkalmazott a Nemzeti Sport.

A csúcspontok végén a körök a kapura lövéseket, a négyzetbe helyezett körök a gólokat, a kis zászlók a leseket, az ikszek pedig a szabadrúgásokat jelölik, vagyis rendkívül informatív volt a grafika, amin az egyes kilengések azt mutatják, az adott térfélen meddig jutott el egyik vagy másik csapat (Magyarország–Franciaország 13–1, Nemzeti Sport, 1927)

A másik a lőtábla alkalmazása, mindkét csapat kapujánál megmutatva, hol szelte át a labda az alapvonalat.

A lőtáblát, vagyis a kapura és a kapu felé tartó lövések pontosságot mutató grafikonját 1936-ban, a 2:1-es vendégsikert hozó magyar–olasz mérkőzéssel avatták fel.

A harmadik pedig a lövések leadásának helyét mutatta meg.

1942-ben a lövések találati helye mellett már a próbálkozások indulási helyét és irányát is ábrázolták. Ez a svájciak elleni 3:0-s magyar siker utáni grafika

A Nemzeti Sport újításaira nyugaton is felfigyeltek, 1925-ben (joggal) büszkén hirdette a lap, hogy többek között az olasz sportújság, a La Gazzetta dello Sport, illetve a svéd sportlap, az Idrottsbladet is elkezdett hasonló grafikai megoldásokat használni, szinte biztosan a Nemzeti Sport hatására – írja az index.hu.

Az Index cikkét ide kattintva olvashatja el.

Eredeti cikk

Comments are closed.