Liverpool: a szélső nem akárhogy „intett be” a Realnak

2020.05.31.
Comments off
63 Views

Bár Harvey Elliott még csak 17 esztendős, az angol szélsőt Európa szinte összes nagy csapata megpróbálta szerződtetni. Sokáig úgy tűnt, a Real Madrid lesz a befutó, ám 2019 nyarán a fiatal játékos úgy döntött, a Fulhamtől a Liverpoolhoz igazol. És mint kiderült, nem volt épp hétköznapi, ahogy ezt a madridiak tudtára adta.

Hirdetés

A Liverpool ügyeiben rendszeresen jól tájékozódott James Pearce a The Athleticnek árulta el most, hogy is zajlott a döntés 2019-ben, mikor Elliott elhagyta a Fulhamet.

Nos, mint kiderült, a pletykák igazak volt, valóban a Real Madrid állt egy ideig a legközelebb a fiatal tehetség szerződtetéséhez, sőt, a szélsőt meg is hívták Madridba, ahol a vörös szőnyeget kigördítve elé megpróbáltak mindent bedobni, hogy meggyőzzék, a spanyol fővárosban a helye.

A túra csúcspontja állítólag az lett volna, hogy amikor az öltözőben Sergio Ramos helyéhez érnek, megkérdezik, szeretne-e személyesen találkozni a spanyol védővel.

Harvey Elliott a közeljövőben biztosan nem lesz a Real Madrid játékosa… (Fotó: AFP)

A terv az lett volna, hogy Elliott ettől elájul, természetesen igent mond, jön Ramos, csinálnak egy-két képet, beszélgetnek néhány mondatot, majd a fiatal angol széles mosollyal aláírja a szerződését a blancóknál.

A terv addig működött is, amíg elértek Ramos helyéhez, a probléma ezután jött.

Mikor ugyanis megkérdezték Elliottot, szeretne-e találkozni a madridi ikonnal, ő így felelt:

„Köszönöm, de kihagyom. Nem kedvelem túlságosan Ramost azután, amit Mohamed Szalahhal csinált…” – utalt ezzel a 2018-as Bajnokok Ligája-döntőre, amikor egyesek szerint Sergio Ramos szándékosan okozott sérülést az egyiptominak.

Elliott ezután nem sokkal aláírt a Liverpoolhoz, és 2020 januárjában már be is mutatkozott a Premier League-ben. És éppen Mohamed Szalah helyére állt be csereként a Sheffield United elleni bajnokin.

Eredeti cikk

Comments are closed.