Véber edző lett Újpesten

2020.05.28.
Comments off
45 Views

Az Újpest utolsó bajnokcsapatának, az 1998-as garnitúrának két oszlopos tagját, Véber Györgyöt és Szlezák Zoltánt nevezték ki edzőnek a klub U19-es csapatánál.

Véber azt mondta, már télen is szóba került a lehetőség, de így is meglepte, milyen gyorsan sikerült megegyeznie a klubbal.

Hogy milyen itthon? Azt hiszem, kettőnk nevében mondhatom, hogy igazából nem is mentünk el innen soha azóta, hogy harmincvalahány éve betettük ide a lábunkat. Akárhova is sodort minket az élet a futballkarrierünk után, mindig is újpestinek vallottuk magunkat. Ezáltal dupla öröm, hogy újra itthon dolgozhatunk, és együtt

– nyilatkozta Véber.

Aki azt is elárulta, a fő célkitűzés az, hogy olyan stílusban futballozó csapat alakuljon ki, ami méltó a klubhoz, valamint annak hagyományaihoz.

„Nem olyan egyszerű megfelelni a hagyományoknak, a közegnek Újpesten, mi ebben próbálunk majd segíteni a játékosoknak” – tette hozzá Szlezák, aki 374 bajnokin játszott az NB I-ben, és egy idény kivételével végig az Újpestet szolgálta. Vébernek egy rövid győri kitérője volt, de egyébként ő is igazi újpesti klubikon, 202 NB I-es meccsen 33 gólt szerzett.

Edzőként pedig a magyar futball egyik megosztó személyiségének számít, mert ugyanolyan vehemens, mint amilyen játékosként volt, és sem a nyilatkozataiban, sem meccsek közben nem fogja vissza magát.

[embedded content]

Kiemelt kép: MTI / Czeglédi Zsolt

Eredeti cikk

Comments are closed.