15 éven át az volt a munkája, hogy megverjék

2020.05.27.
Comments off
31 Views

Mr. Megbízhatóság. Ezt a becenevet érdemelte ki a profi boksz egyik legkülönlegesebb alakja, Kristian Laight, aki 300 meccséből 279-et is elvesztett. 15 éven át volt élő bokszzsák a brit ökölvívásban, ám mégis az egyik legprofibb szemléletű bokszoló volt, aki tökéletesen felmérte a képességeit és lehetőségeit, és ezekből a lehető legtöbbet hozta ki.

Közel sem szenvedélyből bokszolt, hanem mert ez volt a munkája.

Laight 1980. július 15-én született a warwickshire-i Nuneatonban. Mint a legtöbb angol gyerek a nyolcvanas-kilencvenes években, ő is Lennox Lewis és Joe Calzaghe meccseit nézve szeretett bele a bokszba, de csak viszonylag későn, 19 évesen kezdett el komolyabban bokszolni. 

Egy évig csak gyakorolt, majd két éven át az amatőrök között bokszolt. 23 éves volt, amikor egy régi iskolatársa, Sid Reynolds meggyőzte, hogy álljon profinak.

Miért bokszolsz műanyag kupákért, amikor ezt pénzért is csinálhatnád?

– kérdezte Laightot, akinek ekkoriban elég kilátástalan munkája volt,  mert 120 fontot keresett hetente, és egy házban élt az anyjával és három testvérével.

  • Ki az a Krisitian Laight?
  • Hogyan jutott el 300 profi mérkőzésig?
  • Mennyit keresett egy bunyóval?

Utólag már belátja, hogy túl korán vágott bele a profi bokszba, mert mindössze 10 amatőr meccsel a háta mögött még nem állt készen a profi szintre. Eleinte kisváltósúlyban (60-64 kg) bunyózott, majd könnyűsúlyra ment le (57-60 kg), végül a kisváltósúlyban fejezte be karrierjét 2018-ban.

Ebből Könnyen kiszámolható, hogy Laight 15 éven át, átlagosan 18 naponta mindig szorítóba lépett valahol.

Egész Nagy-Britanniát bejárta, néha olyan híres arénákba és stadionokba is eljutott, mint a londoni Alexandra Palace, vagy az Everton pályája, a Goodison Park, de többnyire csak Isten háta mögötti szállodákban és sportközpontokban kellett „dolgoznia”.

Ez volt a munkám, nem volt meg a választás luxusa. Ha egy hét alatt kellett leadnom öt fontot azért, hogy dolgozhassak, akkor meg kellett csinálnom

mondta egy későbbi interjúban.

Az első profi meccsét előkelő helyen, Kelet-London üzleti negyedében, a Canary Wharfnál lévő négycsillagos szállodában vívta 2003. szeptember 26-án. Az ellenfele a méltán elfeledett James Paisley volt, aki hat menet után, pontozással legyőzte, de ez nem igazán zavarta, mert utána mehetett a kasszához átvenni az ötszáz fontos pénzdíjat. „Korábban sosem láttam ennyi pénzt, ez megváltoztatta az életem” – emlékezett vissza a kezdetekre.

Az elején még igazán szerette ezt csinálni, az első győzelmére sem kellett túl sokat várni, a hatodik meccsén, 2004 áprilisában pontozással legyőzte Jaz Virdee-t, ám ezután – néhány döntetlent leszámítva – évekig semmilyen sikerélménye nem lehetett. Csak később eszmélt rá, hogy egy journeyman-bokszolóvá vált, aki folyamatosan úton van, és már csak egy munka lett számára a boksz. „Nem volt más választásom, bekötött szemmel mentem bele az újabb és újabb meccsekbe, későbbi brit bajnokokkal és olimpikonokkal bunyóztam, de egyszerűen nem voltam elég jó ahhoz, hogy felvegyem velük a harcot”. A sorozatos kudarcok néha őt is megviselték, „Nem tagadom, volt olyan, hogy hazamentem, és az arcom a kezembe temettem, és azt kérdeztem magamtól, miért csinálom ezt? Vereség, vereség, vereség” – mondta.

A kilencvenedik meccse után, 2010-ben kezdett együtt dolgozni a birminghami menedzserrel és edzővel, Jon Peggel, aki változtatott a korábbi vesztes mentalitásán, aminek meg is lett az eredménye: az ő felkészítésével Laight 210 meccsen bokszolt, és csupán egyszer, 2014-ben léptették le. Ez azért is volt különösen fontos a számára, mert a profi brit bokszolók szervezetének (BBBofC) egészségügyi protokollja szerint, ha valakit kiütnek egy meccsen, akkor 28 napig nem szállhat újra ringbe. Ez Laight esetében több ezer font veszteséggel volt egyenértékű.

Egy hónap fizetés nélkül? Fel kell nevelnem a kisfiamat, fizetnem kell az albérletet, a jelzálogot és a számlákat. Fenn kell maradnom a víz felszínén, és hallanom kell az meccsek végét jelző gongszót.

Laight állítása szerint sosem úgy készült a meccseire, hogy veszíteni fog. Mindig arra törekedett, hogy a lehető legtöbbet kihozza magából. Szerinte vesztes és vesztes között is van különbség: a jó vesztes versenyképes, szórakoztató meccseket vív és talpon marad az utolsó gongszóig, míg a rossz vesztest gyakran leléptetik, és a túl sok kiütéses vereség a bokszszövetségnek is feltűnik, kérdéseket tesznek fel, és hónapokra parkolópályára tehetik az embert. Szerinte egy kis szerencsével, akár jobb mérleggel is befejezhette volna a pályafutását, a kilenc döntetlenje, és még legalább tíz vesztes meccse is végződhetett volna az ő győzelmével.

„Amikor az emberek meglátják a vereségeimet és nem ismerik ezt a sportot, azt gondolják, hogy béna vagyok, de ez nem zavar”

– mondta a BBC-nek.

Laight a bokszipar kevéssé megbecsült, de annál fontosabb szereplője volt, az egyik legprofibb felhozóember. A bokszban valójában ők vannak a legtöbben, nincs meg bennük az a képesség, hogy bajnokká váljanak, de így is rendszeresen fitten kell magukat tartaniuk, ha szeretnének meccseket kapni. A feladatuk többnyire az, hogy állják a fiatal és feltörekvő tehetségek ütéseit. Laight összesen 68 profinak volt az első ellenfele, ellene debütált Tommy Coyle és Tryone Nurse, későbbi brit kisváltósúlyú bajnokok, valamint a könnyűsúlyú brit bajnoka, Lewis Ritson is.

A profi boksz csak akkor sport, ha olyan sztárpromóterek állnak mögötted, mindenki másnak ez csak üzlet. Nem számít, hogy milyen jó vagy, ha nem tudod eladni a jegyeket, akkor végül az én utamon kötsz ki

– mondja Laight, akiről a gálák szervezői tudták, hogy szinte bármikor, bárki ellen számíthatnak rá, ezért is lett Mr. Megbízható a beceneve. Viszont Pegg-dzsel már megfontoltabban választották ki a meccseket. „Lehet, hogy vonzóbb egy nagy tehetség elleni, televíziós meccs ajánlata, de nem éri meg. Amikor egy nagy promóter felhívott Kristian miatt, nemet mondtam, és ajánlottam helyette egy öt győzelemmel és két vereséggel álló fiatal srácot. Kristian sosem vállalta el ezeket a meccseket, és meggyőződésem, hogy ez plusz éveket adott neki” – véli Pegg.

Laight és Pegg üzletei a gyakorlatokban úgy néztek ki, hogy amikor megérkeztek egy távoli helyre, ott egyetlen jegy eladásáról sem kellett gondoskodniuk. Laight volt a messziről jött vendég, akire a vesztes szerepét osztották, de ő ezt kellő odaadással fogadta el. A ringben nem vállalt túl sok kockázatot, el akarta kerülni a kiütéseket, így annak a veszélye sem forgott fenn, hogy ő üt ki valakit. Egy-egy ilyen hétvégi gáláért nagyjából ezer fontot kapott.

Búcsúmeccse 2018. július 28-án volt Coventryben, és kis város széli szabadidőközpontban, az ellenfele a 26 éves Luke Beasley volt. Utoljára nem más, mint Peter Buckley kísérte be a ringbe, aki lényegében Laight elődjének is tekinthető. 1989 és 2008 között ő is pontosan 300 profi meccsen bunyózott, de „csak” 256 vereséget szenvedett a 32 győzelme mellett. A meccset Laight, nem meglepő módon, pontozással, 39-36-ra elveszítette. Karrierje alatt a súlyos sérülések elkerülték, és úgy érzi, 38 évesen pont időben hagyta abba, „még megvannak a golyóim, fitt és egészséges vagyok” – nyilatkozta a 300. meccse után.

„Már nem hiányzik az edzés, a boksz, a harc. Ha őszinte akarok lenni, egyedül a pénz hiányzik. Kihasználtam a sportot, és a sport is kihasznált engem. Fantasztikus munka volt, a legjobb, amit valaha is kaptam” – beszélt őszintén a bokszhoz fűződő viszonyáról.

  • Kristian Laight: The boxer with 300 fights and 279 defeats (Sky Sports)
  • Boxing journeymen: sport’s biggest losers or unappreciated artists? (BBC)
  • Farewell to Arms for Kristian Laight, Mr Reliable calls time on his boxing career (British Boxers)
  • A fearless journeyman who gave his all for boxing, Kristian Laight will be sorely missed (Independent)

 Borítókép: Mr. Megbízhatóság. Getty Images Hungary Fotós: Peter Byrne – PA Images

Eredeti cikk

Comments are closed.