Valaki majdnem 28 milliót fizet azért, hogy randira vihesse a csinos teniszezőt

2020.05.17.
Comments off
15 Views

Egy ismeretlen 85 ezer dollárt (közel 28 millió forint) fizet azért, hogy elvihesse vacsorázni Eugenie Bouchard-t. A bevétel jótékony célokra megy, és nem csak a randi lesz benne, hanem el lehet majd kísérni a kanadai játékost akármelyik tornára – akár a négy Grand Slam egyikére – is, ott pedig a teniszező külön boxából, az edzője és kísérői mellől lehet követni a mérkőzéseit.

85 ezer? Hihetetlenek vagytok! Nagyon hálás és büszke vagyok arra, hogy csatlakoztatok hozzám ebben a felhívásban

írta Bouchard az Instagramon.

Eugenie Bouchardnak korábban volt már egy randija, ami nagy nyilvánosságot kapott. 2017-ben, amikor az Atlanta Falcons 28-3-ra vezetett a New England ellen a Super Bowlon, akkor egy Twitterező kérdezte meg tőle, találkozna-e vele, ha a New England nyer. A teniszező belement, a Patriots pedig végül a sporttörténelem egyik legnagyobb feltámadását produkálva 34-28-ra megnyerte az NFL nagydöntőjét.

A 26 éves játékos karrierje során egy egyéni tornagyőzelmet aratott, Grand Slam-tornán pedig egyszer volt döntős, még 2014-ben. A legjobb helyezése az ötödik volt a világranglistán. Tavaly volt egy elég komoly hullámvölgye, ami a helyezésén is meglátszik, nem csak kiesett a legjobb százból, de jelenleg a 332. pozícióban van.

Eredeti cikk

Comments are closed.