Bírósághoz fordul kiesése miatt a francia klub

2020.05.13.
Comments off
38 Views

Bírósághoz fordult az Amiens, amiért a koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánított francia labdarúgó-bajnokságban az élvonal egyik kieső csapata lett.

Az egyesület már a két héttel ezelőtt meghozott döntés pillanatában fontolóra vette, hogy jogi útra tereli az ügyet, most pedig megtette ezt a lépést. Bernard Joannin klubelnök sajtótájékoztatón kiemelte:

harcolni fognak a tisztességtelen döntés ellen.

„Úgy véljük, hogy ez a határozat ellentétes a sport méltányosságával. A döntés büntetés a ligától, amit jogtalannak érzünk. Arra kényszerítettek minket, hogy a bíróságon harcoljunk a tisztességtelen döntéssel szemben” – mondta.

Christophe Bertrand, a klubot képviselő ügyvéd hozzátette: nem áll szándékukban vitatni a szezon befejezettnek nyilvánítását, mert az helytelen lenne, viszont az annak kapcsán meghozott határozatoknak következményei vannak.

A hónap elején az Amiens egy javaslatot nyújtott be, amelyben arra kérte a profi ligát, hogy vizsgálja felül a 2020–21-es szezon élvonalbeli csapatainak létszámát, és a 20 klub helyett engedélyezze a 22-es létszámot.

A francia bajnokságot tíz fordulóval a vége előtt állította meg a világjárvány. Az Amiens a tabellán a 19. helyen állt, négypontos hátrányban a már bennmaradó Nimes mögött, viszont tízpontos előnnyel a sereghajtó Toulouse előtt. A másodosztályból a Lorient és a Lens jutott fel az élvonalba.

Roxana Maracineanu francia sportminiszter az üggyel kapcsolatban korábban azt mondta: a magukat sértettnek érző klubok nyugodtan felmérhetik a jogi lépések lehetőségeit, ugyanakkor érdemes lenne önuralmat gyakorolniuk.

Ha bíróságra akarnak menni, akkor menjenek nyugodtan, mert ebben a helyzetben vannak olyanok, akik elégedettek és olyanok is, akik elégedetlenek

– fogalmazott a sportminiszter, aki ugyanakkor szolidaritásra és felelős magatartásra szólította fel az érintetteket. Kiemelte: a jelenlegi szituációban másokra is tekintettel kell lenni, és mindenkinek tudnia kell kezelni a saját veszteségeit.

Kiemelt fotó: amiensfootball.com

Eredeti cikk

Comments are closed.