Vettel a szezon végén elhagyja a Ferrarit

2020.05.12.
Comments off
26 Views

Több külföldi lap, köztük a BBC is arról írt hétfőn este, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari továbbra sem tud megegyezni egymással a hosszabbításról, így a négyszeres Forma-1-es világbajnok német versenyző a szezon végén elhagyhatja az olasz csapatot.

A szakítást a lap szerint hamarosan hivatalosan is bejelentik.

Vettel helyére számos nevet bedobott már a sajtó kezdve Carlos Sainztól és Daniel Ricciardótól egészen Lewis Hamiltonig. Igaz, a Mercedes brit versenyzője, akinek szerződése szintén lejár, már többször is azt mondta, jól érzi magát ott, ahol van. A 32 éves Sebastian Vettel kapcsán a McLaren hozza fel lehetséges opcióként a BBC.

Frissítünk – A Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy Vettel távozik a szezon végén:

Hogy mikor is lesz a szezon vége, azt nem tudni, ugyanis az első versenyhétvége is csak terv egyelőre (július 5., Ausztria). A koronavírus-járvány kitörése miatt sorra halasztották el vagy épp törölték a szezon első futamait.

Vettel 2015-ben érkezett a Ferrarihoz, kétszer volt második a világbajnoki pontversenyben ez idő alatt (14 futamot nyert közben), tavaly viszont csak az ötödikként végzett. Négy világbajnoki címét még a Red Bullal nyerte 2010 és 2013 között.

Kiemelt kép: LLUIS GENE / AFP

Eredeti cikk

Comments are closed.