Légiósok: A BL-címvédő is beszállt a Szoboszlaiért folyó versenybe – sajtóhír

2020.05.12.
Comments off
31 Views

A tribalfootball.com úgy tudja, Szoboszlai Dominikért a Liverpool mellett az Arsenal, a Borussia Dortmund és az RB Leipzig érdeklődik a 30 millió euróra taksált magyar válogatott középpályás, Szoboszlai Dominik iránt.

Korábban Marco Rossi szövetségi kapitány is beszélt a portálnak, miután a 19 éves játékost szóba hozták az Arsenallal és a Juventusszal is.

Szoboszlai szerencsés, hogy a családja és a mellette dolgozó ügynöke is segíti, a legjobbat szeretné neki, s rendre eszerint járnak el. Nem hinném, hogy elszállna a média túlzott nyomásától. Azt nem mondanám, hogy ő a legtehetségesebb, akivel az elmúlt hét évben találkoztam, viszont ami bizonyos és ami különbség, hogy valószínűleg ő a legerősebb személyiség – mondta az olasz szakember.

Szoboszlait korábban már kiszemelte magának a BL-címvédő Liverpool. Mellette két csapattársa is – Erling Haaland és Takumi Minamino – remek benyomást keltett az angolokban az ősszel lejátszott egymás elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Közülük Haaland a Dortmundban kötött ki, Minamino a Liverpoolhoz igazolt.

Újabb nagycsapat fizetné ki Szoboszlaiért a rekordárat – Chelsea-játékos a riválisa

Eredeti cikk

Comments are closed.